Magyarország - Andorra, ma aztán kiderül, 8-1 vagy 1:8, kiboruló, minden leplet lerántó focisták, kikészülő sportújságíró, agyrázkódás utáni miniszterelnök, nem kell stadion, felszántani, behinteni sóval, elküldeni minden eddigi szakembert, újat bányászni, sztárokat építeni kisgyerekkortól, talán kicsit képezni az edzőket, önmagát fricskázó Nemzeti Sport, fogadóirodák, fel nem derített korrupt meccsek, fogadások, lapos labdák, megint mindenki ért mindenhez, de senki nem tesz semmit, csak fikáz, lop, csal, hazudik, sajtótájékoztatón ingyen eszik, ingyenpólóval elsündörög, cikket lead, aztán holnap úgy is új nap, Andorra ellen nyerünk, (vagy: „A győzelemmel elégedett lennék, viszont nagyon csalódottan zárnám a selejtező sorozatot, ha rúgott gól nélkül kellene befejezni szereplésünket”) és minden mehet a régiben, a szotyi és a sör úgyis fogy, ugyanolyan ez az egész, mint a szép magyar politika, simli, majd jobb lesz, lenyúljuk, de nem, lebuktatjuk, szippantunk egyet a csíkból, és pár óráig repülünk, aztán arcra vágódunk másnak reggel, úgy is jön a lelet, hogy mi aztán tiszták vagyunk, csak focizni nem tudunk (illetve én tudok, csak ti nem tudtok helyezkedni), a fejelés az megy, persze, csak nem oda kellene, mindegy, ő a hibás, meg az elmúlt 8 év, meg a 20, tovább is van, mondjam, még, mondom, focizzá’ havi 47 ezerért, ingyen szerkóért, a fröccs olcsóbb, a pálinkát főzheted, majd segít felejteni, kell egy csapat, persze, együtt, közösen a célért, jobban teljesít, csak azt nem tudja senki sem, mi az hogy együtt, nem baj, tiszta Baja, megfigyelőkkel, gulyással, okosokkal, elsöprő győzelemmel, de te csaltál, nem, te, aki mondja másra, az, csak közben a gyógyszer, a labda gurult el, meg a lényeg, a játék, az élet öröme.

Fotó: hdwallpapercollection.com