A legtöbb kisiskolás is tudja, április 22-e a Föld napja. Megírta már az internet, meg a Wikipédia is.

melies.jpg"Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom." Jelmondat is van "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?".

A televíziós műsorokat böngészve a hazai csatornák nem igen készültek a napra. De azért van miből szemezgetni.

Az m1 például John Hillcoat Az út című, enyhén apokaliptikus moziját gondolta műsorra tűzni a Föld napján. Végül is, miért ne. A Földet valamilyen katasztrófa sújtotta. Egy férfi és egy fiú vándorol a kietlen vidéken az óceán felé, bevásárlókocsit tolva. A természet csapásai mellett az éhséggel, a kilátástalansággal és a garázdálkodó bandákkal is meg kell küzdeniük a túlélésért. A múlt, az emlékek adnak olykor erőt. A főszerepet Viggo Mortensen és Kodi Smit-McPhee alakítja, de felbukkan a filmben Charlize Theron, Robert Duvall és Guy Pearce is.

Az RTL Klub a Holnapután című mozival ünnepel, itt is jön a katasztrófa, "egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől". De Dennis Quaid és Jake Gyllenhaal majd segít.

M2, TV2, Duna World, Viasat3 szinte semmi. Kifejezetten az ismeretterjesztő csatornák sem készültek a napra.

A Duna Tévé menti valamelyest a helyzetet, a Földanya üzenete című szingapúri doksit tűzte műsorára. A biztonság kedvéért vasárnap reggel nyolc körül, nehogy valaki megnézze."Földünk válságban van, és kétségtelen, hogy mi emberek vagyunk ezért a felelősek. Tények és statisztikák vannak, amelyek szörnyülködést és fejcsóválást váltanak ki, de sokunk számára itt véget is ér a történet. A Föld Napjának és a Környezetvédelem Világnapjának megünnepelésére a film Földanyánkat szólaltatja meg. A dokumentumfilm csodálatos képekben meséltet magával a földdel megaláztatásairól, szenvedéseiről."

Mindegy. Úgyis Critical Mass-re kell menni.

Szerző: Mediafika  2012.04.22. 08:38 Szólj hozzá!

Címkék: film tévé természet bicikli

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr404458418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása