A hétfő esti M1 Híradó is beszámolt róla meglepő módon, hogy lemondott a Műcsarnok igazgatója. „Mivel a Műcsarnok működési rendjének megváltozása nem teszi lehetővé, hogy a munkámat szuverén módon folytassam tovább, erkölcsi kötelességem a megbízatásomról lemondani” ­– írta hétfői közleményében Gulyás Gábor.

mucsarnok+hosok_tere2.jpg

Egyelőre ez lenne a Műcsarnok.

És illusztrációként mi tűnt fel a Híradóban? Hát a budai várban jártak a szerkesztő urak, hölgyek – illetve feltehetőleg csak az archívumban matattak, de kissé szarul –, ugyanis nem a Hősök terén látható építményt mutatták, hanem az egykori Ludwig Múzeum épületét. Íme, itten látható, a 15. perctől.

hirado_mucsarnok_vagynem.jpg

Vagy mégis ez lenne a Műcsarnok?

L. Simon László ugyebár a múlt héten jelentette be, hogy a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjoga a Magyar Művészeti Akadémiához kerül 2013. január 1-től. Gulyás hétfői közleményére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága is reagált, melyben kifejezték sajnálatukat Gulyás döntéséről, érdemei elismerése mellett.

De azért a Műcsarnok – egyelőre legalábbis úgy tudjuk –, hogy a Hősök terén található.

Ha tetszett a cikk, tessék lájkolni a Facebook oldalunkat!

Fotó: mucsarnok.hu

Szerző: Mediafika  2012.11.26. 20:45 14 komment

Címkék: tévé m1 hír közmédia napifika

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr294927169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bretschneider detektív 2012.11.27. 11:47:49

Még jó, hogy nem a Műegyetemet tették be képként. Vagy bármilyen mű-emléket.

Bretschneider detektív 2012.11.27. 11:49:19

Sőt kiírhatták volna, hogy "korábbi felvétel" :-)

Bretschneider detektív 2012.11.27. 11:50:03

A Nemzeti Galériát amúgy is át kéne már nevezni, mert minden "nemzeti", még a trafik is.

csárli hárper 2012.11.27. 12:21:38

azoknak a takonyagyúaknak akik ezt nézik, teljesen mindegy mi van a képen, beszopnak mindent...

Bretschneider detektív 2012.11.27. 12:57:34

@Bunny Munro: Ja. :-) De oda biztosan többen járnak.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.11.27. 13:53:29

Viszont az archívumból a (videotar.mtv.hu/Videok/2012/11/26/20/MTV_Hirado_2012_november_26_19_30.aspx)linket fürgén törölték! Mert törölni már tudnak, készíteni még nem!

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.11.27. 13:58:18

Miért is jut eszembe: "a múltat végképp eltörölni.."

szekertabor · provo.blog.hu 2012.11.27. 14:50:10

Ez ciki. Remélhetőleg megróják a felelőst, aki az archívumból nem megfelelő vágóképet választott. Na nem mintha ez példa nélkül való lenne a televíziózás történetében.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.11.27. 14:57:29

A felelősöknek, akik felmondtak azoknak, akiknek felmondtunk, felmondunk.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.11.27. 14:57:46

a@szekertabor: Visszaengedték, majd meglátjuk, mi lesz a sorsa a felvételnek. A felelőst te ne féltsd. Azért ültették oda, hogy azt csinálja, amit csinál. És ha odatették, akkor bizalom töretlen!

én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.27. 14:59:40

A híradósok fele ingázó a tanyavilágból. Honnan a tökömből tudnák mi hol van?
süti beállítások módosítása