Az Amerikai Népszava cikkére mintegy reagálva a HVH kedden közölte egy "barátjuk” levelét a hvg.hu-n Az Amerikai Népszava legújabb aljasságáról címmel.

„Megfogadtam, ha még egy ismerős kiteszi az Amerikai Népszava cikkét, leírom – de most egyre többen terjesztik, szóval:

1. a skizofrénia gyógyszerrel karbantartható, nagyszerű dolgokat hajtottak végre olyan emberek, akik ezzel a betegséggel élnek együtt;

2. a pszichiátriai megbetegedések és az erkölcstelenség között nincsen semmiféle kapcsolat;

3. ha Orbánnak van pszichiátriai problémája, nem emiatt árt az országnak, hanem mert egy gazember;

4. erős nyugtatótól is jelentkezik az a bizonyos szájmozgás, sőt, még folyadékhiánytól is;

5. embereket betegségekkel cikizni bunkóság;

6. az Amerika Népszava agresszív és primitív szennylap, és még lehet folytatni.”

No hamarosan érkezett is a válasz odaátról, A HVG és az alvilági újságírás címmel. Már a cikkcímek is beszédesek… „A HVG (hvg.hu) szerkesztői egy ismeretlen felhasználó Facebook-bejegyzését közlik cikk formájában, és “Szűcs Teri” indulatos kirohanásai mögé bújva terjesztik az Amerikai Népszaváról azt a véleményüket, hogy az egy primitív szennylap.” Szerintük:

„A világ egyetlen tekintélyes lapja sem enged meg ilyen alantas módszert magának, és nem alacsonyodik erre a szintre. Elképzeljük, amint a New York Times a főoldalán ebben a hangnemben közöl egy facebookos véleményt olyan lapról, amelynek tulajdonosával a szerkesztői hosszú ideje szakmai vitában állnak. Mértékadó lap ilyen érintettség esetén kényesen ügyel arra, hogy még a gyanú látszatát is elkerülje, hogy munkatársait elfogultság vezeti. A mértékadó sajtóban egy lap szerkesztői és munkatársai nem használhatják fel az újság felületét arra, hogy személyes vitájuk okozta indulataikat, magánjellegű gyűlöletüket és bosszújukat kifejezhessék. Aki ezt megteszi, az másnap nem munkatársa az adott lapnak. (…)

Az Amerikai Népszava írása szerint a lap és a volt Hírszerzősök (akik egy részét átvette a HVG), illetve a HVG közti csetepaté régebbre nyúlik vissza. Hazudtak, gyaláztak, más véleményen voltak, személyeskedtek cikkeikben, semmi lovagiasság… Ésatöbbi. Talán jön majd egy újabb válasz is.

Hogy kinek van igaza, mindenki döntse el maga, ha átlátja. A fő kérdés leginkább ez üggyel kapcsolatban az, hogy egy újságíró, szerkesztő esetében hol a személyeskedés határa? Mennyire szép dolog érvek helyett a másik személyét támadni? Napilapokban ez már szinte bevett szokás, szinte naponta gyalázzák egymást a jobbos-balos publicisták. De erre tényleg szükség van? Mennyire érdekli ez az olvasókat vajon? És nem utolsó sorban (mint azt már korábban is feldobtuk): mennyire korrekt egy ember, – legyen az újságíró vagy éppen politikus – esetleges betegségét a politika szintjére emelni, illetve egy vitában azt érvként használni?