Minden a (nem is) ozorai fesztiváltól hangos, „Európa legbiztonságosabb drogfesztiváljától”. Most. És eddig miért nem?

Évek óta megy ottan a rockandroll, de még inkább a pszichedelikus, elszállós, elektronikus drumandbass és egyebek. Némi anyaggal fűszerezve.

ozorafest_100.jpg

Ne mondja senki, hogy csak most esett le valakiknek, hogy ott biztosan „füveznek” a fiatalok. Még aki sosem volt ott, de azért olykor eljárt ide-oda bulizni, hallhatott a (nem is) ozorai fesztiválról. Olyanokat, például, hogy általában mire esetleg a rendőrség a fesztivál közelébe, területére ért, a pultosok, tulajok a kasszából (?), fiókból söpörték a pénzt zsákokba, a drogokat meg elásták. Meg hogy bármit meg lehet venni. Szállt a lufi, jött az infó, tűnt el a drog.

Ne mondja senki, hogy eddig nem tudtak arról, hogy mi zajlik ott. Ha már a világhálón is lehetett olvasni, hogy ez a hely, hű de biztonságos…Valami bűzlik (nem is) Ozorán – illetve száll a levegőben, tűnik el az orrokban, erekben. Valakiket le kellett söpörni? Valamit ott nagyon át kellett alakítani? A szervezők nem pengettek eleget? A korábbi maffia-letartóztatások rajzolták át itt is a dolgokat? Hírek, infók vannak, de ezen kérdésekre nagyon válasz nincs.

Tényleg csak a rendőri rendrakásról szólt ez?

Ha tetszett a cikk, tessék lájkolni Facebook oldalunkat. (A Like box mostan eltűnt innen.)

Fotó: ozorafestival.eu

Szerző: Mediafika  2012.08.14. 13:15 43 komment · 1 trackback

Címkék: média drog hír bűn

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr924711867

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Óriási razzia Ozorán - az elmúlt tíz évben mással voltak elfoglalva a rendőrök? 2012.08.14. 17:10:55

Megdöbbenéssel olvastam a fantasztikusnak beállított akcióról a híreket. Felkutattak, felderítettek, felgöngyölítettek, szuperül működött minden. Négy főt őrizetbe vett, 39 főt előállított és kábítószergyanús anyagokat, valamint kábítószer adagolásához...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LAVÓRVAGÁNY 2012.08.14. 14:57:56

Eddig is mindenki tudott mindent. Csakhát az egyik főszervező egy volt rendőr.
Ennyi elég is szerintem.

killin tours 2012.08.14. 14:59:14

kihívta a bulijára a volt kollegákat?

kewcheg 2012.08.14. 15:09:36

Ez a mai magyar rendőri helyzet már elég gáz.Velük dolgozom, a kis helyi kapitányságokon kevés illetményért biztos hogy a maguk módján jól és becsületesen dolgozik a többség. Azonban a megyei főkapitányságok és Budapest már egy külön világ,pedig ezeken a helyeken már nem brutto 180ezer az illetmény,hanem a két-háromszorosa.Azonban ezekre a zsíros helyekre betokosodott őrnagyokat meg alezredeseket a legnehezebb kirobbantani.....

f.i.n.g 2012.08.14. 15:18:33

@LAVÓRVAGÁNY:
Nem az.Túl sok bulvárt olvastál, kapcsolódj ki mielőtt kiég az agyad.

Kalmár 2012.08.14. 15:22:56

Örülök, hogy vége.
Kifejezetten tetszik, hogy a nagyhalak is mennek a halászlébe.
Végre.
A többi összeesküvést leszarom.
Hajrá Pintér!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.14. 15:24:42

@LAVÓRVAGÁNY:
hollandok a szervezők vagy dánok, szal nem hinném, hogy sün van köztük. mármint magyar sün

lobster thermidor 2012.08.14. 15:30:37

Naháááát...!
Te mit nem mondasz. Tényleg le kell adni valakinek a pénzt?
Én azt olvastam, hogy ebben az országban a munka becsülete mindenek felett áll...

killin tours 2012.08.14. 15:40:04

" A hatóságok arra számítottak, hogy egy központi drogelosztó helyet találnak majd a fesztiválon, de ilyet nem találtak "

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.08.14. 15:45:11

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): A szervezők magyarok, csak idén új szervezők voltak! Lehet, hogy a régieknek meg volt a kapcsolatuk?

pityke8 2012.08.14. 15:55:26

Ok...az egyik szervező rendőr.Vagy nem.Vagy holland.Vagy dán.Vagy új.Vagy magyar.Vagy nem.Vagy valami.Ez a hat eset van.
Az a fontos, hogy mindenki képben van.

Kabbe (törölt) 2012.08.14. 15:58:21

@Kalmár:

bizonyára érted csinálja ezt Pintér. érted, egyszerű magyar állampolgárért:::)))

hello, ez itt keleteurópa-nézz körül egy kicsit.( asokhülyemindenit)

komissarlajos 2012.08.14. 16:04:49

Miért csak most lett gyanús?
A Tasnádi a Lehel piacon nem volt gyanús évekig, míg össze nem rúgta a port a pintérrel. (kisbetű szándékos)! Az ozorai fűszívás bevételéből most nem kapott a főzsernyák. Ezért mozgósította a Rendőrséget. (Magánhadseregét)

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.08.14. 16:06:45

egyszerű tabula rasa történt.
a keresztapa - állami hátszéllel - eltakarítja a konkurrenciát, meg néha törleszt korábbi sérelmekért. ld. Tasnádi
és nem csak itt.

Kotkodus 2012.08.14. 16:17:25

köszi a cikket, pont ezeken a kérdéseken gondolkodtam én magam is...

nyílván új hatósági rendszer lépett életbe, a régi brancs v.lászlóval elmerült.

viszont nyílván van egy új brancs is, mert más köztudottan drogos szórakozóhelyeket, fesztiválokat békén hagynak...

szóval az ozoraiak nem fizették ki (vagy nem jó helyre) a "védelmi pénzt"?

hopptarisznya 2012.08.14. 16:25:33

Bírom ezt a sok Ozorás blogot a címlapon. (napok óta). Az indexnél valakinek nagyon fog hiányozni a fesztivál, igaz? Nem esik le az összefüggés a korrupt rendőrök utáni hajtóvadászat és az Ozora között? Vagy csak játsszátok a hülyét? (nem múlt még el a szer hatása)

Az egyik blog felháborodva kérte számon, hogy még a Szervezett Bűnözési Elleni Alosztályt is feloszlatták. (aki nem fogadta el az áthelyezést azt kirúgták) Micsoda felfordulás lesz -szerinte- ezek után. Nem esik le a hülyéjének, hogy ezzel csak a korábbi korrupciót intéző rendőri csoportokat próbálják szétverni, ha már rábizonyítani az egyes rendőrökre nem lehet semmit. Jönnek is az eredmények. Címlapos hír, hogy megvan Seres gyilkosa... aki szerint a felbujtó Portik Tamás, akit az előző rendőri vezetés (kormányokat átívelve) védett. A sokat szidott Pintér (és Orbán) megmutatta, hogyan kell bánni az államon belüli állammal. A poéngyáros/okoskodó Kuncze jobb lesz figyel, mert így kellett volna ezt az ő idejében is. Ehhez képest az összes maffiózó akkor nőtte ki magát. -mellesleg valamelyik áldozat rokona igazán elbeszélgethetne a szakértő Kunczéval, és megköszönhetné neki a tényedését. Én lepofoznám az idiótát, ha érintve lennék.

hopptarisznya 2012.08.14. 16:27:53

@Kotkodus: mondj még "köztudottan" drogos helyeket!

hopptarisznya 2012.08.14. 16:32:15

@komissarlajos: meg kell nézni kik védik a Tasnádi féléket. Valahogy mindig az mszp/szdsz-féle idióták. Politikailag, gazdaságilag sikerült csapást mérni a komcsi-libsikre. Most az alvilági kapcsolataik morzsolódnak fel.

flippant 2012.08.14. 16:32:29

Tán olajat akartak szőkíteni Ozorán a hippik és elfelejtettek szólni a donpintérnek.

hopptarisznya 2012.08.14. 16:41:02

"Tényleg csak a rendőri rendrakásról szólt ez?"

Látom a Kunczén szocializálódott neo-szdszesek nem tudják feldolgozni a tényt.

kvadrillio 2012.08.14. 16:51:00

Ozorai fesztivál: miért csak most lett gyanús?....mert eddig kellett az ebből befolyt lóvé !

sőt! ezután is kell !

CSAK AKKOR RÚGJÁK MÁ KI AZ IFJÚSÁGÉRT MINISZTERT !

A TÖBBI ORMÁNY-TAGOT MEG UTÁNA.......

Kotkodus 2012.08.14. 16:53:41

@hopptarisznya: látom te pártpolitikai kérdésként nézel az ügyre...:)))

nagyon vicces vagy, ha tényleg ezt hiszed...

szerinted egy fideszes/jobbikos politikus nem fogadna el pénzt apró szolgáltatásért cserébe (szemhunyás, működési engedély, stb.)? :)))

aranyosan naív fiúcska lehetsz...:)))

komplikato 2012.08.14. 17:03:04

@Kalmár: "Kifejezetten tetszik, hogy a nagyhalak is mennek a halászlébe."
"Hajrá Pintér!"

Na én is annak a nagyhalnak drukkolok, hogy ő is a kondérban kössön ki. :D

Dr_utcai_arcos 2012.08.14. 17:17:08

Kit érdekel kié mié holé.Pár mocsokkal ismét kevesebb. Jöhet a Szand, majd a Sziget is.

suhanyc 2012.08.14. 17:26:48

Micsoda fasság ez hogy nem lesz több OZORA. Már mért ne lenne? Mert lekapcsoltak 4 dílert meg pár fogyasztót? Ennyi erővel felesleges lenne bármilyen könnyűzenei rendezvényt koncertet bármit rendezni Magyarországon vagy amúgy bárhol a világon.

Kotkodus 2012.08.14. 17:35:17

@hopptarisznya: előző kérdésedre válaszolva: beismerem, tévedtem!

ozora volt az utolsó köztudottan kábitószeres fesztivál az országban és nincs 1 szórakozóhely sem már az egész országban ahol nyíltan kábitószereznének. és ez - természetesen - a fidesz érdeme!

kielégítettem a kis naív párfüggő lelkecskédet? :)))

ps: és tévhit (álnok hazugság), hogy a fidesz alapítói között kábítószerfüggő (is) lenne!!! :)))

kvadrillio 2012.08.14. 17:35:41

"
Nyitóoldal / Szakmai Hírek
Állásfoglalás a borús hangú időjárás-előrejelzések ellen
2012-08-13 11:04
"Komoly lehűlés jön, elromlik az idő, nem számíthatnak semmi jóra a nyaralásukat vagy szabadtéri programot tervezők" – hallhattuk, olvashattuk ismét az elmúlt napokban a magyar médiában.
Pedig nem ártana jobban odafigyelni azokra a sokmillió eurós, vesztes meteorológiai perekre Európa más országaiban (Nagy-Britannia, Hollandia stb), melyekről a tudósítások sokszor ugyanezekben a médiumokban, pár sorral vagy perccel később megjelentek.

A Magyarország turisztikai helyszíneit, attrakcióit és vállalkozásait tömörítő Magyar TDM Szövetség szerint nem ártana perek nélkül is odafigyelni egymásra, így a rendkívül nehéz helyzetben lévő hazai turizmus, turisztikai szolgáltatók érdekeire.

Mennyivel figyelmesebb – és nyelvileg is izgalmasabb - lenne például végre arról tudósítani, hogy „az enyhülő hőségben végre lehetőség nyílik izzadságmentes városnézésre“ vagy „egyre több kalandpark és érdekes túraút várja a sportolásra kiváló időben a magyar családokat“, eső esetén pedig „izgalmas múzeumok, színházi és zenei előadások, megfizethető gasztronómiai élmények segítenek átvészelni az égi áldást“, hangsúlyozták.

A Szövetség szerint, aki úgy gondolja, hogy a Balaton (történelmi- és fürdővárosaink, falvaink, borvidékeink stb) csak hétágra sütő Nap esetén nyújtanak kellemes kikapcsolódást, annak tényleg csak felületes ismeretei vannak hazánk természeti-kulturális kincseiről, szabadidős lehetőségeiről.

A Magyar TDM Szövetség közleményében a hazai turisztikai szolgáltatók nevében arra kéri a média munkatársait, hogy egysíkú és elijesztő fogalmazásukkal ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy honfitartásaink a négy fal közé vagy bevásárlóközpontokba tervezzék hétvégéiket.
"

...EZEK NEM NORMÁLISAK !
NEM ELÉG, HOGY 5 EMBER MEGHALT AUGUSZTUS 20-ÁN ???!

komplikato 2012.08.14. 17:41:42

@kvadrillio: Meh, tiszta kádárizmus, ahol az ünnepségekre mindig jó időt kamuztak. Idióták. :D

lfleto 2012.08.14. 17:44:11

Lebukott egy nyilvánvalóan a törvénytelen drogról szóló rendezvény egy pár, nyilvánvalóan drogot árusító dílere. Ez fáj idén a legjobban az Indexnek, meg az írogatóknak és még az, hogy a magyar csapat sok aranyat szerzett az Olimpián. Ja, bocs, volt még ez a háborús über-bűnös is, aki simán letaszította Mengelét a legveszélyesebbek listájának az éléről. Na az íróról, aki végakarat szerint otthon akar nyugodni, már ne is beszéljünk. Itt fogy a levegő, kérem szépen. Tort ül az antitolerancia. Egyesek már masíroznak, beszűrődik az ablakon. A demokraták kisebbségbe szorulnak és halkan összebújnak a sarokba készített bőröndjeik mellett.
Lehet, hogy a többségnek magába kellene néznie végre?
Vagy maradunk olyan csendes kis mindennapi fasiszták?

komplikato 2012.08.14. 17:56:59

@lfleto: "Lebukott egy nyilvánvalóan a törvénytelen drogról szóló rendezvény egy pár, nyilvánvalóan drogot árusító dílere."

Ha ennyiről lenne szó nem lenne tucatnyi blogbejegyzés róla. Lebuktatták az amúgy 13 éve nyíltan drogos partizó arcokat? na ne. A kérdés még mindig az, a többi fesztivállal vagy a belvárosi "uri közönségnek" való dizsikben vajh miért nem buktatnak le már valakit? valamint miért van az, hogy elő akarnak venni jó sok poros aktát az NNI-nél erre rá pár hétre egész brancsot kinyírják? Biztos mind korruptak mi? Valahogy gyanúsan emlékeztet arra az időre amikor az olajmaffia után nyomozó rendőrök lettek kirúgva, lecsukva vagy csak éppen elhaláloztak ... Az meg hab a tortán, hogy a rendőrségi leépítések miatt sok helyen hihetetlen sebességgel csökken az átlagpolgárok közbiztonsága, de az meg ugye le van szarva, de sima betörőkhöz meg kiküldenek két kisbusz TEK kommandóst.
Szerinted itt minden rendben van?

Hókarón a nyuszika 2012.08.14. 18:13:56

Nem az én gondolatom, viszont válasz lehet a poszt szerzőjének:
"A strandon is mindenki tudja, hogy belehugyoznak a medencébe, az azonban mégsem járja, hogy valaki a tranbulinról pisáljon a vízbe." - vagy valami hasonló.

komissarlajos 2012.08.14. 18:16:18

@Hókarón a nyuszika: Ez tegnap vagy tegnapelőtt a Blik vicce volt!

Hókarón a nyuszika 2012.08.14. 18:34:37

@komissarlajos: Nem is állítottam, hogy az enyém... valahol én is hallottam és szerintem passzol a posztban feszegetett kérdésekhez... Ezek szerint néha-néha még a Blikk is idézhető kulturkörökben :)

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.08.14. 18:56:38

Tisztelt Szerző!
Nem OZORAI, hanem Ozora fesztivál, ugyanis nem Ozorán van, hanem Dádpusztán. Nem hogy másik település, hanem másik megye!

peace_n_love 2012.08.14. 18:57:28

Voltak kint rendőrök eddig is, kapcsoltak időnként le embereket eddig is, az ozorán is, meg a többi fesztiválon is.
A média fordult ellenük első sorban, mert most más szelek fújnak. Pár díler meg egy tucat fogyasztó, na ne vicceljünk már... a szigeten sokkal több van, mert nagyobb rendezvény. Az is hülyeség, hogy elosztóközpont. Nem az mint kiderült, csak nem baszogatták a népet, nem motoztak, nem kutyáztak, eddig. Az ozorai szervezők hülyesége, hogy nem tettek ellene igazából semmit, mindenki azt csinált amit akart, ezzel húzták ki a gyufát. A Szigetet azért nem szívatják, mert ott motoznak. Azt meg tudjuk, hogy azért teszik, hogy anyu nyugodt legyen, és biztosan elengeje a kislányát. Meg is mutatják a TV-ben mindig az elején micsoda szigor van. Nincs, meglapogatják a derekadat, meg belenéznek a szemedbe, pont. Másrészről lehet valami a háttérben, mert idén újabb gárda szervezte az ozorát. Az előző gárda majdnem mindent helyben oldott meg, nagyon sok embernek munkát adva, idegenforgalmat generálva, ergo az összes környékbeli polgármester örült.
De mint mondtam eddig is voltak rendőrök, csak nem ennyien.
Majd ezután levonják a tanulságot, lesz mindenféle teszt, meg kutya, meg motozás és mehet tovább a buli, akinek meg ez nem tetszik, keres magának másik eldugott fesztivált, mondjuk másik országban.

kvadrillio 2012.08.14. 19:00:24

"
Címoldal > Friss hírek
Rekord drogfogás Letenyénél
2012-08-14 18:06:00
Hirdetés

Magyarország uniós csatlakozása óta nem találtak egyszerre akkora mennyiségben kábítószert, mint kedd délután Letenyén, az ozorai fesztiválról Abbáziába (Opatija) tartó egyik autóbuszon. A NAV munkatársai három horvát rendszámú autóbuszt ellenőriztek, amely a fesztiválról Horvátországba tartott. Az egyik buszon egy utas
szándékosan lelocsolta a pénzügyőrt, hogy elterelje a figyelmét, közben pedig egy táskát dobott fel valaki a jármű tetejére. Mint kiderült, a táskában több mint két kilogramm kábítószer volt, egyebek között amfetaminszármazékok, speed, marihuána, heroin és valószínűleg kokain.

(MTI)

"

OHHHH !!!!! EZ CSODÁÁÁS.....FOGÁÁÁÁS ! :)

kovácspéterke 2012.08.14. 19:03:55

@suhanyc: hát igen, ez alapján sziget sem lehetne...

cukorrépa 2012.08.14. 19:05:19

@komplikato:
"Szerinted itt minden rendben van?"

nincs minden rendben, de kevés hely van a világon, ahol minden rendben van. (segítek: talán nincs is olyan hely.)

az nem egy rossz hír, hogy végre tökön rúgtak néhány dílert, néhány korrupt rendőrt, és igyekeznek néhány maffiózót a jogállam keretein belül kicsinálni. és közben világos, nem lesz minden tökéletes, de az nem baj, ha a drog- és a bűnözés területén némi rendrakás kezdődik.

miért kellene ezen fanyalogni? nevetséges ez a sok nyafogás Ozora meg a dílerek lefogása kapcsán - mintha csak baj lenne, hogy néhány sz*rházi alak kapott a pofájára.

a "miért csak most, miért nem korábban?" különösen bárgyú kérdés. örüljünk neki, hogy most van valami pozitív fejlemény.

(mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok Fidesz-rajongó.)

peace_n_love 2012.08.14. 19:12:45

@kvadrillio: na ez jó :))
Akkor most hozták, vagy vitték, vagy nem tudták eladni? Gondolom az utóbbi. Hát ez bukta.
Ilyenből szerintem lehetett több is, ha eddig is nézték volna a határon rendesen, az ozorára már ki se kell menniük.

Kalmár 2012.08.16. 09:13:41

@Kabbe: Kit érdekel, hogy értem teszi e?
Az a lényeg, hogy teszi.
Hülye vagy te, kisköcsög!

FOXMULDER 2012.08.19. 08:42:48

@komplikato:
AJHA, nem hittem volna hogy valaki még emlékszik erre.
Az olajos időkben, volt egy olyan ügy, hogy két kisrendőr egy éjszaka kimentek a (nem tudom pontosan melyik) helyszínre...
Az egyik kiszállt a járőrkocsiból beállt a szilvafa alá, majd öt méter (!) magasban felkötötte magát a szilvafára. Széket nem találtak.
A másik meg eközben nekiállt falatozni a szendvicsét, közben elővette a szolgálati fegyverét és fejbe lőtte magát.
Mind a ketten öngyilkosok lettek.
Szóval ez is teljesen életszerű ugye.

hajniy 2012.08.25. 02:39:39

Az ilyenek (értsd: füvezni vágyó fesztiválozók) is miért nem mennek (jönnek) inkább Hollandiába, itt valóban biztonságos a füvezés meg fesztivál is van egy rakattal...
süti beállítások módosítása