Az olimpiáról tudósító közszolgálati médium munkatársainak egy része a napokban indul Londonba, azonban az eddigi vezetőjük, Schulek Csaba nem. Ugyanis „közös megegyezéssel” távozott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA).

schulek_ts.jpg"Az MTVA vezetése és Schulek Csaba sportjogbeszerzési, -értékesítési és nemzetközi projektvezető a mai napon megállapodtak abban, hogy közös megegyezéssel megszüntetik a köztük fennálló munkaszerződést" - közölte pénteken este az MTVA.

A távozás azért is furcsa, érdekes, meghökkentő – vérmérséklet szerint lehet a jelzők közül választani –, mert mindeddig Schulek fogta össze az olimpiáról tudósító csapatot.

Schulek Csaba a Testnevelési Egyetem Tanári Szakán végezett 1994-ben, majd a Magyar Rádió Sportszerkesztőségébe került. 1992-től főállású bemondóként dolgozott a Duna Televízióban, egy évvel később Juni Györggyel megalapította meg a Duna Televízió Sportszerkesztőségét. 1995 után a Duna TV Híradónál dolgozott, majd 1999-ben Sára Sándor felkérésére a Dunasport főszerkesztője lett. Rudi Zoltán MTV elnök kérte fel a Telesport vezetésére, 2004 novembere óta látta el a feladatkört, majd az MTVA sportjog-beszerzési és nemzetközi projektvezetőjének nevezték ki.

Schulek Csaba 2008 óta tagja az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) sportbizottságának, a nemzetközi szakmai testület elsődlegesen felel az európai köztévék sportjog-beszerzéséért. 2011 októberében alelnöknek választották meg, akkor ezt nyilatkozta: „Egészen az utóbbi időkig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy az országos lefedettségű, ingyenesen fogható köztelevíziók közvetítik a jelentős sporteseményeket, ám az elmúlt években ez a pozíció a tőkeerős magánügynökségek megjelenésével megrendült. A mi feladatunk az, hogy újra visszaszerezzük a fontos világversenyek közvetítési jogait, és azt méltányos áron tudjuk továbbértékesíteni az egyes nemzeti köztelevízióknak".

Fotó: telesport.hu

Szerző: Mediafika  2012.07.16. 08:50 1 komment

Címkék: sport hír újságíró közmédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr794659181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élsportvstömegsport (törölt) 2012.07.17. 09:17:05

én azt hiszem, itt valami félreértés van
2011 áprilisa óta Riskó Géza az MTVA sportfőszerkesztője. Schulek azóta nem irányította a sportosokat - bár kétségtelen, szerette volna ezt megtenni...
süti beállítások módosítása