Brad Pittet megszúrták – harsogja a világba a Helyi Téma nyolcadik kerületi eheti lapszáma. Szép nagy fotó is dukál hozzá. Bizony, a nyóckerben (azért másutt is) olykor előfordul az ilyesmi, de azért ez mégsem az ami. Nagyon nyár van, úgy tűnik. Szóval: „Fojtek Vilmos, a boszorkány-hittudományok doktora lapunknak elmondta: ő átkozta meg Brad Pittet, mert legújabb, Budapesten forgatott filmjében a világsztár túl sok zombit ölt meg, ez pedig nem helyénvaló.” Kemény.

pitt_ht_k.jpg

Állítólag a boszorkány-hittudományok doktora (ehhez milyen doktorit kell írni, lehet copy-paste-elni?, és egyáltalán: hol lehet ilyen felsőoktatási intézménybe járni?) intézte el, hogy Brad Pitt újra Magyarországra jöjjön forgatni. Helytelenül cselekedett Pitt, így büntetést érdemelt, ugyanis: „A nálunk forgatott filmjében zombikat ölnek meg, ez pedig nem helyénvaló. Odamentünk a forgatás helyszínére (…) Megátkoztuk őket, hogy egy zombigyilkolós filmből ne profitáljon senki. Két hete be is mondták a tévében, hogy nem tud elkészülni a film. Na, ezt mi csináltuk!” Tyű, van itt ész, de azért ahhoz is kellett nem kevés, hogy ez a hetilap címlapjára kerüljön.

Ja, egyébként Vilmos úrnak köszönhető az is, hogy Stohl Sosemiszomdrogozok András enyhébb büntetést kapott.

Vannak itt fontos hírek.

Szerző: Mediafika  2012.06.29. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: celeb színész hír hetilap

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr864618650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása