Megszűnik a Maradj talpon!, de mégsem, folytatódik majd, csak pihentetni kell: sok minden elhangzott már az M1 egyik legsikeresebb műsorával kapcsolatban. Hogy lesznek vajon újabb felvételek, azt csak kevesen tudják. Minden estre a Posta reklámjában Gundi azt javasolja, a síelők maradjanak talpon, és persze kössenek biztosítást. Csak hát ilyen, kissé zavaros háttérrel pont a reklám üzenete látszik khm, kissé csorbulni, sőt, továbbmegyünk, hiteltelenné válni.  

maradjtalpon_gundi.jpeg

Az index a múlt héten az MTVA sajtóközleményére hivatkozva írta: a Maradj talpon! a korábbi hírekkel ellentétben nem tűnik el a közmédia kínálatából, bár az MTV más vetélkedőt is műsorára tűz a jövőben. Erről azonban a közlemény értelmében később adnak tájékoztatást. Mindez persze azt is jelentheti, hogy valamelyik adón ismétlik majd a kvízműsor eddigi részeit.

Gundel Takács Gábor a hvg.hu-nak nyilatkozta, hogy ami történik, az teljesen bevett szokás a televíziózásban. A köztévé mellett a kereskedelmi tévék is rendszeresen élnek azzal a módszerrel, hogy folyamatosan rotálják a legnépszerűbb vetélkedőket azért, hogy a nézők ne unják meg őket. „A sajtóban megjelentekkel szemben nem arról van szó, hogy vége, és soha többet. "A Maradj talpon!-ban még van lehetőség, nem égett ki, de nem is szeretnénk, hogy ez megtörténjen, ezért született meg ez a döntés”

Az mondjuk tuti, hogy a vetélkedő januárban, és február első napjaiban új részekkel nem tér vissza. A többit meglássuk. De azért csak mindenki kössön nyugodtan balesetbiztosítást a Postán, hátha talpon marad. Vagy mégsem. Vagy majd meglátjuk. De rövidre vágva: egy kissé zavaros hátterű műsor kapcsán most hirdetni egy síeléshez ajánlott balesetbiztosítást (mi a Petőfi Rádión hallottuk) talán nem a leghitelesebb dolog.

Fotó: mtv.hu

Szerző: Mediafika  2013.01.15. 11:30 Szólj hozzá!

Címkék: reklám rádió celeb kommunikáció tévé közmédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr475019502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása