Megélt néhány magasságot és mélységet, azt tuti. Űzte a bűnt Kitt oldalán, mentett szegény embereket nagy mellek közt a Baywatch-ban, légizsaruként is hősködött, kicsit szívatta őt Spongyabob, de szerették a piranhák is. Osztotta az észt a Britain's Got Talent-ben, ráadásul még énekelni is szokott. David Hasselhoff valamilyen csoda folytán, mindezek mellett, megérte a hatvanat. HB!

p3dd_hasselhoff2.jpg

"Hatvan lettem, de még így is mindenki szeret, és széttép a média!"

„Ez a film egy hatalmas móka! Tele van vérrel, tele van poénnal, senki és semmi nem volt szent a forgatás alatt. Ha beülsz rá, ígérem, hogy a legőrültebb, legviccesebb és legkegyetlenebb horror-élményben lesz részed. A Piranha 3DD után a Cápa ovis mulatságnak tűnik majd” – nyilatkozta az életmentő híresség szerepében feltűnő Hasselhoff a moziról. Hát, a film elég nagy – kritikai biztosan - bukás lett, de legalább néhány dollárral gazdagította David urat. És ez sem egy utolsó szempont, leginkább neki.

David Michael Hasselhoff 1952. július 17-én döntött úgy, ideje meglesni a napvilágot. Állítólag nagyon kis szégyenlős fiúcska volt Dávidka, magas volt és vékony, de amikor a színpadra lépett, elemében érezte magát. Habár a család sokat utazott, néha a Broadway útba esett, így megtalálták a musicalek is. Majd az első tévés melók is, például az 1973-ban rajtoló Nyughatatlan fiatalok, 1980-ban tűnt itt fel, majd röpke húsz év után néhány újabb epizód erejéig láthatták drága rajongói. A giga klasszikus, a Knight Rider 1982-ben indult, a Baywatch pedig 1989-től hódította meg a nagyvilágot. A nyolcvanas években énekesi karrierje is szépen felívelt. 1989-ben a berlini fal leomlását követően jött ki Looking for Freedom című albuma, amelyet – mint a Wiki írja – „Németországban már-már himnuszként játszottak és az album arany és tripla platina lett. Három hónapig a toplisták élén sikerült maradnia.”

Jó érzés, ez is, bizony

A filmtörténetet azért nem rengette meg, de volt Rettegés a London hídnál, akadt Véres leszámolás, jött Lavina, készültek Végzetes fotók, érkezett Egy igaz szerelem, ölébe pottyant a Távkapcs, nyuszi képében ugott felé Hopp, illetve hát nemrég néhány Piranha közelében tűnt fel.

De most sem ül a babérjain, és így hatvan körül némi önkritikája is kialakult. Ugyanis készül a Baywatch filmváltozata, amelyben az alkotók állítólag egykori szerepét is felkínálták neki, de ő inkább önmagát formálja majd meg. És hogy mit tervez 60. születésnapjára? Igazi bulvárhősként tudja, mit kell ilyenkor mondani. Egész nap ágyban lesz 32 éves barátnőjével, Hayley Roberts-szel.

És hatvanszor. Legalábbis reméli. Mi meg azt reméljük, hogy jobban sikerül majd ez a buli, mint a pár évvel korábbi.

De a legfontosabb kérdés még hátravan. Michael Knight vagy Mitch Buchannon? Azaz Knight Rider vagy Baywatch? Szavazni itt lehet, a szavazók közt semmit sem sorsolunk ki.

Fotó: Forum Hungary

Szerző: Mediafika  2012.07.16. 20:30 6 komment

Címkék: celeb színész hír

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr544660462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SemBoga 2012.07.17. 10:13:48

a korához és az életviteléhez képest egész jól tartja magát - sőt!

ezek a sorozatok pedig nagyon jó kis sorozatok voltak anno :)

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.17. 10:17:34

Sok éve láttam egy hirdetést, amin Jedi tanfolyam mellett David Hasselhoff mellszőrzetet is reklámoztak. :D
Egyébként fiatalon nagyon szerettem a filmjeit. Mostanság, ha meglátom... már-már pavlovi reflex, hogy nyúlok a távkapcsolóért. :D

Kövi 2012.07.17. 11:07:45

Azt hiszem, igazi asszociációs ugródeszka David Hasselhoff, mert egyből KITT, illetve Erika Eleniak mellei jutnak eszembe róla. :)
Néhány éve tartottak egy roast-ot az ő tiszteletére is, néhány rossz minségű videó fenn is van a Youtube-on:
www.youtube.com/watch?v=6kkw4kQTlZ8
www.youtube.com/watch?v=4FAta88V4D8
Boldog szülinapot neki! "KITT! Wo bist du, Kumpel?"

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.07.17. 11:20:52

Mi is megemlékeztünk róla egy picit. És ezúton ajánlanám mindenki figyelmébe, a tőle érkező Bosszúállók előzmény sztorit - amit majd most fognak újra forgatni Samuel L. jackson főszerelésével - Nick Fury: Zűrös csodaügynök.
Legnagyobb beszólás: Azt hittük meghaltál. Igen. De már jobban vagyok.
- Úgy látszik rám nem hat a fenyegetés
spoiler.blog.hu/2012/07/17/boldog_60-at

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.17. 11:43:05

Boldog Szülinapot! A Piranha 3DD-ben pedig ő volt a legjobb!
süti beállítások módosítása