Régen a metrón utazva az ember olykor félve vette elő a Magyar Nemzetet / Népszabadságot / Magyar Hírlapot / Népszavát. Előtte kicsit körbe nézett, másnál is van e hasonló nagyszerű termék. Ha megerősítve látta magát, jöhetett az olvasás. Ha nem, inkább a másik napilapot vette elő. Vagy csak tovább nézett bambán. Ezt a vélt vagy valós paranoiát véljük felfedezni a Magyar Narancs "Nem merik lájkolni a Narancsot"-kampánya kapcsán. Aztán fel lehet fogni simán egy egyszerű pr-akciónak is. Akár.
Lájkolható? Lájkolhatatlan?
Szóval erős kettőség uralkodik bennünk. Tényleg parázni kell a Facebookon – a politikai tartalmakat tekintve –, hogy mit lájkolunk? (Mondjuk a jobbos-balos újságírók többsége a közösségi oldalon nem igen lájkolgat, inkább csak saját cikkeit, önmagát promótálja.) Tényleg valós lehet a Magyar Narancs parája, hogy jaj, szegények, ők aztán kevesebb lájkot kapnak, mert a drága felhasználók a munkahelyükön meg vannak félemlítve? Vagy csak felfújják, heccelik az emberkéket, hogy valamiképpen mégiscsak több lájkjuk legyen?
Először vidéken élő szerzőik néhány apró történetet küldtek arról, hogy közeli vagy távoli ismerőseik milyen megfontolás alapján félnek lájkolni bizonyos honlapokat – köztük a Magyar Narancsot. Most már a második "gyűjtésüket" tették közzé arról, hogy kit, milyen fenyegetés, retorzió ért politikai véleményének kinyilvánítása kapcsán, illetve narancsos cikkek lájkolása kapcsán.
Amivel csak egy baj van, de nagy. Olyan 22-es csapdája típusú. A vélemények, történetek név nélküliek. Az összes. Így hiteltelenek. Nyilván mert állítólag félnek. (A Facebookon a lájkolás meg ugyebár nevesített.) Így a Narancs, illetve cikke is hiteltelenné válhat. Ráadásul a kevésbé elfogultak fejében még az is megfordul, hogy lehet köztük kamu story is.
Na most akkor mi van?
