–Alföldi Róbert jövő év júliusáig kitöltheti vezetői mandátumát?

–Már miért ne tölthetné ki? Nemsokára ki kell írni az intézmény vezetői pályázatát annak rendje és szabályai szerint, a következő évadot pedig már egy esetleges új igazgatónak kellene terveznie.

Ezt válaszolta a kedden megjelent Magyar Nemzet kérdésére egy hosszabb interjú keretében L. Simon László, aki a kulturális államtitkári posztot Szőcs Géza után június 18-tól tölti be. Egyértelmű kérdésnek tűnik, egyértelmű válasszal.

A hullámok valamiképpen mindig felcsapnak a Nemzeti Színház körül. Alföldi Róbert vezetése, személye a kezdetektől fogva sok vitát váltott ki, az új kulturális államtitkár megjelenésével gyorsan újra téma lett a Nemzeti Színház. Főleg azután, hogy Balog Zoltán miniszter azt fejtegette az Echo Tévében, hogy a színháznak nemzeti értékeket kell képviselnie: "olyan kezekbe fog kerülni, hogy mindenki büszkén fogja azt mondani: van egy Nemzeti Színházunk, és az tényleg nemzeti".  L. Simon a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában vélekedett vezetőváltásról, konkrétan ennél többet nem mondott, illetve annyit: „Majd meglátjuk, hogy pályázik-e. Nagyon sok tehetséges színházigazgató-jelöltet látok. Egyébként Alföldinek vannak érdemei, és vannak olyan dolgai is, ami miatt sokan támadták. Ha pályázik, akkor majd meglátjuk, hogy kik fognak vele együtt pályázni, hogyan fog felállni a szakmai kuratórium”.

nemzetisz2.jpegA Demokratikus Koalíció hétfőn fejezte ki rosszallását: elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja azt „a nyilvánvaló kormányzati szándékot, hogy az ország első színházát a kormánypárt hamis ideológiájának a szolgálatába állítsa”. Nélkülük nyilván nem lenne kerek a történet.

Alföldi és L. Simon már korábban is szoros kapcsolatba került. 2011 áprilisában Pörzse Jövőlátó Sándor professzor úr látta meg az összefüggést kettőjük közt. A Fidesz Alföldi Róbertje: L. Simon László címmel ma is olvasható jegyzete, illetve Kövér Lászlónak címzett levele a Facebookon. A Kulturális és Sajtóbizottságban kialakult „áldatlan helyzetről” tájékoztatta Kövért. ("Legutóbbi miniszteri meghallgatáskor, amikor Novák Előd képviselőtársam azt kérdezte Réthelyi miniszter úrtól, hogy a jövőben megjelenhetnek-e állami támogatással olyan obszcén, trágár verseket tartalmazó kötetek, mint L. Simon Lászlóé 2003-ban, az érintett folyamatosan alázta, sértegette képviselőtársamat.")

Miért lett ilyen gyorsan fontos a Nemzeti Színház kérdése? Hiszen Alföldi megbizatása még egy évig tart... Őt magát egyébként eddig túl sokan nem szólaltatták meg. Megint egy fideszes, kommunikációs baklövés? Szép kis nemzetis kultúrharc van kialakulóban? Vagy csak a média fújja fel? Vagy csak L. Simon szavait akarják félreérteni?

Tessék választani: a Fidesz Alföldi Róbertje vagy a Nemzeti Színház L. Simonja?

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Szerző: Mediafika  2012.06.26. 10:30 Szólj hozzá!

Címkék: kommunikáció politikus színház hír

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr934611786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása