Pénteken igen, újra száll a labda, elrajtol a 2012-es labdarugó Európa-bajnokság, a kisiskolások is tudják. Azt valószínűleg kevesebben, hogy a tervek szerint a július elsejei döntőt akár 3D-ben is meg lehet tekinteni. És nem csak a helyszínen, hanem akár otthon, a televízióban. Persze nem árt hozzá megfelelő készülék sem.

eurologo2012_k.jpgA foci Eb minden mérkőzését közvetíti az m1, és az MR1-Kossuth Rádió is erősen koncentrál az eseményre. Eb kommentátora Knézy Jenő, Gundel Takács Gábor, Deák Horváth Péter és Menczer Tamás lesznek. A mérkőzések előtt, után a stúdióban Petrovics-Mérei Andrea, Somogyi Dia és Bobák Róbert  szakértőkkel szakért. A közszolgálati rádiócsatorna műsorai naponta átlagosan két és fél órát foglalkoznak a legrangosabb európai futballtornával.  A helyszíni tudósítások és élő bejelentkezések mellett a két elődöntőt és a döntőt is élőben hallhatják a rádióhallgatók Lantos Gábor és Gulyás László tolmácsolásában.

Ami viszont még nem volt, de július elsején lesz: foci 3D-ben. A tervek szerint Budapest környékén június 25-én indul Magyarország első 3D televíziós csatornája, m3D néven. Az MTVA kísérleti jellegű, ideiglenes csatornáján is látható lesz a labdarúgó EB döntője, és később, a tervek szerint a londoni olimpia fontosabb eseményei is peregnek itt.

Egy hír szerint a budapesti UHF 43-as DVB-T frekvencián június 6-án már tesztelte is az Antenna Hungária az MTVA új szolgáltatását. "Habár a mostani 3D-s kísérleti sugárzás elsősorban Budapest környéki, a jó sugárzási paramétereknek köszönhetően sikeres vételről számoltak be Székesfehérváron is. Az UHF 43-as multiplex vételéhez nem szükséges előfizetés!" 

Szóval hajrá Svájc! Ráadásul 3D-ben.

Szerző: Mediafika  2012.06.08. 14:00 Szólj hozzá!

Címkék: sport foci hír közmédia 3D

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr784573626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása