Pénteken már megvolt a szombat esti Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének főpróbája. Érdekes, és mindenféle találgatásra okot adhat az, hogy az országok szakmai zsűrije ezen előadások alapján pontoz, értékel. Azaz ők tulajdonképpen egy másik perfomance-t látnak, mint a nézők ma este.

A döntőbe ugye 26 ország előadója került, ma másodikként a magyar Compact Disco zúz. Fikázták őket elegen itthonról is, például a hatalmas nemzetközi karriert befutó Pa Dö Dő világhírű tagja, de baj volt az is, hogy a klipjük igencsak emlékeztetett egy másik zenekar remekművére.

Azért arról sem írtak sokan, hogy magyar médiatörténetet írt a Magyar Televízió – illetve persze az MTVA -, a csütörtök esti, második elődöntőt ugyanis 5.1 hangban nyomta. Tudomásunk szerint ez volt az első ilyen adás. Szóval, akinek megvolt odahaza a megfelelő hangrendszer, élvezkedhetett a képernyő előtt a nagyszerű előadásokat és közvetítést látva.

Pénteken este – biztos, ami biztos – a képet, hangot külön rögzítették, sőt, Gundi hangját is. Ez utóbbi azért nem is árt a tavalyi események tükrében: 2011-ben elszállt az ISDN, ezért tartalék vonalakat próbáltak felhasználni, a végén már telefonon jelentkezett be Gundel, amit a képernyőn is igencsak lehetett hallani.

Szóval ma este lesz izgalom, meg nem is. A péntek esti rögzítés, kép és hang arra is lehetőséget ad, ha esetleg valami technikai baki lenne ma este, a pénteki rögzítést be lehet keverni.

Azért ha valaki eltaknyol, azt feltehetőleg nem veszik ki, de azért ez alapján is lehet gyártani az összeesküvés-elméleteket.     

Szerző: Mediafika  2012.05.26. 16:08 4 komment

Címkék: zene m1 közmédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr34547725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.26. 20:15:01

Ki ez a Lukács Csaba aki a főszervezője a szélsőjobbos Nyírő József írócska betiltott újratemetésének?
Mi ez a nagy felhajtás, milyen pénzből avatkozunk megint a szomszéd ország ügyeibe? Te örülnél, ha a románok itt szervezkednének és pl. kampányolnának mint Kövér László vagy a gonosz törpe? Ugye nem, hát akkor miért kell beleugatni? Ezért is utálnak a szomszéd országok.
A fidesz zenekar "kompakt disznó" túlmenedzselése is szánalmas, napi 100 bejelentkezés a nagy Bakuból!
A csíksomlyói buli is nevetséges teret kap a médiákban élő adásban.
Ezek a fideszes bóvlisták figyelemelterelései a valós problémákról!
Orbán a pártpénzek és az egyházi pénzek zárolásával, megásta a megérdemelt sírját!

Murci 2012.05.26. 20:33:59

@Ne küld vissza a konzultációs,"adatgyűjtő" levelet: Röpke pár sorban mindenkit sárba tapostál. Majd ha elolvastál legalább egy Nyírő könyvet, elmondtál egy imát Csiksomlyón és olyan jó zenész leszel mind a Compact Disco segédhangosítója, na akkor már lehet mérvadó véleményed. Így csak sajnálni tudlak a rengeteg keserűségért és ezért a mérhetetlen tájékozatlanságodért.
süti beállítások módosítása