Július végétől új arculattal, logókkal jelentkeznek a közszolgálati televíziók, új ruciba bújik az m1, az m2, a Duna és a Duna World. A közszolgálati televíziók mellett a rádiók és az MTI arculata is változik.

m3d_k.jpgA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap létrejöttével „egy kézbe” kerültek a köszolgálati médiumok, illetve idővel a Magyar Távirati Iroda is. Logikus lépésnek bizonyult az arculatváltás, az egységes kép megteremtése érdekében. Az azért valamelyest sejthető volt, mi lesz az irány, hiszen az m3d június 25-i elindulásával is egy új logó jelent meg. És igen, ehhez lett hasonló a többi is.

"Új arculattal jelentkezik 2009 karácsonyától a Magyar Televízió. A műsorblokkokat összekötő képi világ frissítése mindkét csatornára kiterjed, és egymástól csak színvilágában különbözik. Az arculati elemek megújulása ugyanakkor csak az első lépés: az új dizájn bevezetésével a köztévé tavasz óta tervezett, mintegy másfél év alatt megvalósuló arculatépítésének első fázisa zárul le" - tudhattuk meg 2009 decemberében. Ez csak "frissítés" volt, a logók már korábban születtek.

tv_old.JPG

Most már ez is retro

A Magyar Rádió éppen öt évvel ezelőtti, Such György levezényelte arculatváltása (Az MR új arculatának terveit „az újramárkázás, az identitás ki- és átalakításában nagy tapasztalattal bíró” londoni Navyblue Design Group kreatív ügynökség készítette) meglehetősen nagy vihart kavart, igencsak átalakult a műsorstruktúra, a leglátványosabb változás a Petőfi Rádió életében történt. Akkor Such azt mondta: „Célunk az, hogy ne csupán arculatot, hanem a tartalmi, személyi megújulás kapcsán új márkát is építsünk. Az MR új arculata az az egységes vizuális rend, amellyel ezután megjelenünk a nyilvánosság előtt.” Megszületett az MR1-Kossuth Rádió, az MR2-Petőfi Rádió és MR3-Bartók Rádió, illetve később továbbiak indultak, illetve szintén új logót (Nemzetiségi adások, Parlamenti adások, A régió Rádiója, Dalok és dallamok) kaptak a régi-új adók.

Az eredeti elképzelés szerint – feltehetően BBC-s mintára – idővel elhagyták volna a Kossuth, Petőfi, Bartók elnevezéseket is, de ezt már nem merték, tudták és/vagy akarták meglépni a nagy felzúdulás miatt.

radio_old.JPG

Az emeres korszak kezdete

Grafikusok, tipográfusok mellett az MDF is hallatta a hangját. A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) nyílt levelében fogalmazta meg véleményét. 2007 szeptemberében írt közleményük szerint „általános optikai strukturálatlanság jellemzi a próbálkozást, amely méltatlan egy, a Magyar Rádió jelentőségű médium vizuális kommunikációjához.” Illetve „Az elkészült anyagot szakmai szempontból gyengének, a megvalósítás körülményeit pedig morálisan aggályosnak ítéljük" – írták. Nem volt világos hogy, milyen szempontok alapján döntöttek „a láthatóan messze nem professzionális teljesítményt” nyújtó külföldi győztes mellett, miközben „a hazai – nemzetközi tapasztalatokkal is bíró – alkotók vagy kvalifikált alkotókat egyesítő grafikai stúdiók között bőven akad olyan, aki hasonló feladatokat magas szinten képes megoldani”.

Az MDF elsősorban az új műsorstruktúrát ekézte, főleg a Petőfi, pontosabban az MR2-Petőfi Rádiót. „Az MDF az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) fordul, hogy a médiahatóság folytasson vizsgálatot a Magyar Rádió nyár óta kialakított műsorstruktúrája ügyében, elősegítve, hogy a rádió visszatérjen a közszolgálatiság útjára.”

Társaság a Közszolgálati Rádióért külön értekezést is írt És hamarosan a sötétség... – Tanulmány a Magyar Rádió új grafikai arculatáról, negatív előjellel.

És röpke öt év elteltével itt az újabb logó-sorozat, újra megújul a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, illetve a Magyar Távirati Iroda arculata.

radio_new.JPG

A három fő rádióadó új logója

tv_new.JPG

A négy tévécsatona új logója

Kedden délelőtt mindenféle flikk-flakkal tarkított sajtótájékoztatón mutatják be az új arculati elemeket. De tényleg: milyen lett? Mi igazán kíváncsiak vagyunk a véleményére. Közszolgálat - közösen.

Szavazni az eredményre itt lehet. De aki nem lájkolja a facebook oldalt, arra vérdíjat tűzünk ki. És arra is, aki nem szavaz.

UPDATE:

MTI (persze csak a nagyszerű Médiafika után pár órával...):

"Új arculattal jelentkezik a közmédia péntektől

Új arculattal jelentkezik a közmédia az olimpia kezdetére. A rádiós és televíziós csatornák, az MTI, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyaránt új logót kap, ezeket Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója mutatta be kedden, Budapesten.

A vezérigazgató elmondta: az arculatváltás egyben a közmédia közösségi médiává válásának első állomása. Böröcz István emlékeztetett rá, hogy az öt nagy szervezet, vagyis az MTVA, a Magyar Távirati Iroda (MTI), a Magyar Televízió (MTV), a Duna Tv és a Magyar Rádió integrálásával Magyarország legnagyobb médiaportfoliója jött létre. A közmédia ezután olyan lehetőségeket is kutat, amelyeket média nem vagy csak alig alkalmazott a közönsége szolgálatára - mondta. "Célunk, hogy mindenki megtalálja, amire vágyik" - foglalta össze a vezérigazgató.

A Vida Zoltán vezette csapat által tervezett egységes arculat alapmotívumait a tűz, a víz, a levegő és a föld jelképrendszere adja, mindegyik alapja a kör.

"Amikor új szimbólumrendszerünket, képi elrendezésünket, zenénket és közösségi rendszerünket megalkottuk, akkor úgy kerestük az újat, a holnap megoldásait, hogy közben sohasem feledkeztünk meg arról, mi gyökerezik a kultúránkban" - hangsúlyozta Böröcz István, hozzátéve: a magyar mellett az európai és az egyetemes kultúra is alapjául szolgált az új arculatnak.

Hozzáfűzte: a közmédia a képek mögött egy filozófiát és egy értékválasztást is képviselni kíván. A képi elrendezésről szólva azt mondta, az aranymetszés ősi arányrendszere alapján készült, a teret a Leonardo által ábrázolt vitruviusi arányok szervezik, de a tervező a természetet is segítségül hívta akkor, amikor a Fibonacci-számok alapján rendezte be a képeket.

A nézők által péntektől látható logókat egy performance keretében mutatta be a közmédia."

De még mindig:

Szavazni az eredményre itt lehet. De aki nem lájkolja a facebook oldalt, arra vérdíjat tűzünk ki. És arra is, aki nem szavaz.

Szerző: Mediafika  2012.07.24. 07:30 32 komment · 2 trackback

Címkék: rádió közmédia köztévé

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr634673545

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Villanyszerelők tervezték a közrádió és a köztévé új logóját 2012.07.24. 21:01:46

Megint megújult a közmédia arculata. Az új logókat az áramkörök tervezésénél használt kapcsolási rajzokról lopták. A logókat kedden parformansz keretében mutatta be az MTVA. Van itt pénz, kéremszépen, ha meg hülyeségekre kell szétszórni, akkor meg plán...

Trackback: Őselemek az új logók 2012.07.24. 19:13:22

Új arculatot és logókat adtak az MTVA csatornáinak:"Egy innovatív megoldással valamennyi nézőnk szereplőjévé válhat műsorainknak, vagyis a televíziózás közösségi cselekvéssé válik. A közmédiában egy közösség alkotó személyiségének tekintjük a nézőt. Ar...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

innovation 2012.07.24. 11:28:32

Hát, borzasztó. Az MR-es arculatot kellett volna továbbvinni. Most akkor 5 évente mindig valami még retrobbat találnak ki?

Sokat foglalkozom arculattal, logóval, de ez... Ráadásul már nem is dívik a színes logó - legalábbis a képernyő sarkaiban.

Kár, hogy nem követik az európai trendeket.

Senta 2012.07.24. 11:42:01

Mi munka van benne... ki az alkotó?

szuperapu · http://szuperapu.blog.hu/ 2012.07.24. 11:42:39

Alkimista vagy térképjelek? Nem tudok dönteni... :)

Egyébként a használhatóságát és az erre épülő arculatét is - khm - minimum kérdőjelesen kezelném. Nincs karaktere, súlya, és színek nélkül ez hatványozottan igaz. Átlátszó átvitt és szó szerinti értelemben is, én még a képernyő sarkában sem tudom észrevenni (ami persze előny is lehet mert nem zavar bele a képbe).

esox_hu 2012.07.24. 11:54:28

legalább nem kell aggódnom hogy beég a plazmába... szörnyű mind. Az mr-es logók tetszettek, ezek abszolute nem. Ahogy szuperapu is írja, ezek inkább túristatérkép jelekre hasonlítanak, vagy vmi kapcsolási rajz elemeire és nem a különböző csatornákra asszociál az ember ezek láttán... gáz

vauvauvau 2012.07.24. 12:33:48

Csodálatos az összes új logó.
Tehát az összes adó egy NAGY NULLA lesz?

Takibá 2012.07.24. 13:15:25

Komenista banda, ázsiai csürhe...

$Norbert$ · http://www.marketing112.hu 2012.07.24. 13:22:39

Hát ez a cég az arculattervezők szégyene :(

Karfiol 2.88 2012.07.24. 14:14:00

Ezek az új rádiós logók igenis jók, visszaidézik a mai fiatalok gyerekkorát. Pokémon-labda, nindzsateknőc, green lantern. Persze utóbbit politikai okokból átszínezték.

djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2012.07.24. 14:27:32

Hát ez borzasztó... De egyébként vicces, mert a híradóban nem ezeket a TV logókat mutatták be. Egyébként az a betűtípus amivel a nevek vannak írva, nem az, ami a VIVA TV-n is van?

Locke 2012.07.24. 14:42:10

Hát, ezt a kört akár vízszintesen húzzák át, akár függőlegesen, csak egy nagy nulla marad...

jooasszony 2012.07.24. 16:55:47

Megmosolyognivaló az igyekezet , mely ezeket a Móricka-krikszkrakszokat a Fibonacci számokra próbálkozik visszavezetni.

Módfelett Kényelmetlen 2012.07.24. 17:06:30

na ezér ki a qrva isten kapott és mennyi pézt

az mr-es logók teljesen jók voltak

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.07.24. 17:54:35

2-4 évente ki lehet bírni arra az egy hónapra (Foci EB-VB, Olimpia), máskor meg úgy sem találkozom se a régi logókkal, se az újjal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.24. 18:39:07

Na ide is:Erről a Kör című film jut eszembe....

Báthory Ödönke 2012.07.24. 19:08:20

Ha nem is szép, de legalább ronda.

Báthory Ödönke 2012.07.24. 19:10:06

"a magyar mellett az európai és az egyetemes kultúra is alapjául szolgált az új arculatnak." -beszarás. Magyar, európai és egyetemes kultúra is alapja ennek a firkálmánynak.

monyon le 2012.07.24. 19:17:04

Nagy szakrális jelképek eljutnak az egyszerű júzerhoz is? Szerintem nem.

A nagy művészeti katyvasz arculat vita témát gerjeszt majd otthon.Papó vitatkozik, majd mamóval, hogy melyik kör az az M1 vagy M2!

Darth_Vader 2012.07.24. 19:25:07

Én még sosem láttam szebbet....Még nőben sem.

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.24. 19:32:40

Az Adidas támogatásával a magyar villanyszerelők egyesületének ajánlásával XD

OMFG a kezét eltörném, aki ezt a dilettáns, gány munkát megrajzolta :)

profilo 2012.07.24. 19:59:47

Tökmindegy,hogy milyen a logó.Az ezelőttieket is utálták az elején,majd megszokták....

A műsor lenne a lényeg ami ezek mögött,alatt fut.
Az meg már évek(évtizedek?) óta szar.

djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2012.07.24. 20:19:57

@profilo: hát én ebben azért nem lennék annyira biztos

lavór 2012.07.24. 20:43:02

Kár volt a nagy felhajtásért. Úgyis látjuk, ha bekapcsoljuk a tévét. A rádiónál meg tök mindegy, max a rádióújságban láthatja a keresgélő ember.

I_Isti 2012.07.24. 21:17:12

Nem akarok nagyon izé lenni, de egy karika, ami át van húzva egy vízszintes vonallal, azt magyarul úgy hívják, hogy Lloyd karika. Nem magyarul meg úgy, hogy "Plimsoll Mark". A hajók oldalára festik, és az a lényege, hogy eddig merülhet a vízbe. (Persze, lehet még szőrözni ezen, de aki nem hiszi, járjon utána.)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajómértékek

en.wikipedia.org/wiki/Waterline

Zuzapörkölt 2012.07.24. 23:00:09

Igazán ötletes. Különbet rajzolok fosás közben painttel.

2012.07.25. 04:40:06

" And I'm not saying it's a bad song, you know, or anything like that. All I'm saying is that if you get, I don't know, a broom, say, and dip it in some brake fluid, put the other end up my arse, stick me on a trampoline in a moving lift, and I would write a better song on the walls. That's all I'm saying."

eklektos 2012.07.25. 11:56:50

@vauvauvau: Nulla, nulla, na meg az is lehet, hogy O betű, mint Or...szágimázs...

triac 2012.07.25. 15:17:55

"Nem akarok nagyon izé lenni, de egy karika, ami át van húzva egy vízszintes vonallal, azt magyarul úgy hívják, hogy Lloyd karika. "
A Kossuth Rádió logójában a vízszintes "vonal-pont-vonal" a K betű Morze-kódja?
en.wikipedia.org/wiki/Morse_code

A Petőfi Rádió logőja valószínűleg egy húros hangszert hanglyukát szimbolizálná - de a három húr egy gitárhoz kissé kevésnek tűnik: talán gyerekgitár (vagy három hűros brácsa, shamisen)?

A Bartók Rádió meg egy vonalak közötti egész hang leegyszerűsítése?
www.mozaweb.hu/course/enek_3/gif_small/038.gif
süti beállítások módosítása