Valahogyan sehogyan sem fér a fejünkbe: ha valahol tilos parkolni, sokan miért teszik. Még inkább celebek, nagyon ismert, humorral egyáltalán meg nem áldott műsorvezetők vagy éppen politikusok. Persze akadhatnak kétségkívül vészhelyzetek, csak kérdés, ennek kinek, hol van az ingerküszöbe.

Van, aki előszeretettel mozgássérült parkolók helyére áll be. Mert nem látta. Mondjuk. Mint a sokak nagy kedvence, Hajdú Péter. Hát, most már egy ideje jobban látni, a nyóckerben tuti, ugyanis ezeket a helyeket szép kékre festették.

Hoffman Rózsa is sokat szerepel a hírekben, igaz, ő más ügyekből kifolyólag. Most pedig, mint a Blikk megírta, bizony ő is rossz helyen parkolt. „Az oktatási államtitkár tiltott helyen várakozott autójával. (…) A politikus Skoda Superbje ugyanis éppen egy tűzcsap elé parkolt, a területet felfestés is jelezte.” Azért itt is volt felfestés, a biztonság kedvéért. Azért ha valaki ennyire tudja, mit és hogyan kell oktatni, talán erre is figyelhetne.

A Blikknek nyilatkozott is Hoffman Tűzcsap Rózsa: „Sajnálom a történteket, a jövőben fokozottan ügyelek arra, hogy hasonló eset ne forduljon elő – mentegetőzött Hoffmann Rózsa, aki a Blikk kérdésére elmondta, hogy pedagógusként és politikusként természetesen nagyon fontosnak tartja a személyes példamutatást. – Igyekszem a szabályokat minden körülmények között betartani, munkatársaimat is erre ösztönzöm – szögezte le a politikus.”

Igen, nagyon fontos a példamutatás.

Szerző: Mediafika  2012.11.21. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: politika politikus hír napilap

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr414918124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása