Csak a szél a hivatalos magyar nevezés a 2013-as Oscar-díjra, hivatalosabb megfogalmazásban: „Az Oscar-díjra nevező bizottság 2012. szeptember 7-i ülésének döntése értelmében Magyarországot a 2013. évi „legjobb idegennyelvű film kategóriában Fliegauf Bence Csak a szél című filmje képviseli.”

Ez még csak egy kis lépés az Oscar felé, hiszen a hivatalos külföldi nevezések közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják majd ki 2013 januárjában az öt jelöltet, amelyek közül kikerül a legjobb idegennyelvű filmnek járó szobrocska nyertese. A jelöltek listáját január 15-én hozzák nyilvánosságra.

csakaszel1_1.jpgKorábban volt egy kis kavar, hogy mely magyar filmek is induljanak, indulhatnak, illetve alkotóik szeretnék, hogy induljon a magyar jelölőbizottság kegyeiért. Augusztus 17-én úgy állt, hogy A halálba táncoltatott leány, A vizsga, a Csak a szél, az Isztambul, a Kaland, illetve a nagy sikerű S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás szerepel a jelöltek közt. Ez kb. egy héttel később már változott is: kiegészült a szép kis kálváriát megjárt Drága besúgott barátaimmal és Az ember tragédiája című egész estés animációs filmmel. Sas Tamás pedig jelezte, hogy nem kívánja megmérettetni az S.O.S. Love!... című produkciót. Mondjuk ezt meg is értjük.

Fliegauf filmje mellett egyébként Az ember tragédiája és A vizsga kapott szavazatokat a magyar jelölőbizottságtól, az Oscar-díjra nevező bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja (Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna) mellett Angelusz Iván producer, Gárdos Péter filmrendező, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró foglalt helyet.

Szerző: Mediafika  2012.09.07. 15:00 Szólj hozzá!

Címkék: film oscar hír bűn fliegauf

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr524761406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása