I.felvonás

Ez előtérbe belép egy szakállas úriember. A Heinekent már megitta. Látszik rajta, hogy most szívből, még inkább dühből játszik. Az egyik kezében egy papír fecnit szorongat. A szavak alig látszanak rajta, de annyit ki lehet venni: „érdemi”, „információk”. A karja lendül, a rendező megroggyan.

II.felvonás

Kicsit korábban, valahol Budapesten. „Nagyon örülök, hogy aránylag elég sokan vagyunk itt, többen, mint esetleg egy-egy előadáson” – mondja egy hang, de a színpadkép sötét. „Négy hónap telt el, néhány mondatban elmondom, nekünk milyen volt ez a néhány hónap. Igazából az azt megelőző indulatok embert próbálók és idegtépők voltak. Mikor már idejöttünk, akkor már mindent adtak nekünk.” Dörgedezik a háttérből. Valami fény villan. Egy vaku.

III. felvonás

A trónját vesztett király különböző fórumokon igyekszik érvényt szerezni vélt-valós igazának. Ír, beszél. A haján még látszik a korona nyoma, de mintha sejtené, nem kell ezt már tovább csinálnia. Kap egy másik hercegséget. Egy időre el is hallgat. Nagy felvonulás, ünnep. Az új király kicsit fellélegzik, az új herceg visszavonul. Valami nagyot koppan, azután elhallgat.

IV. felvonás

Szorongás, feszültség, elfojtott indulatok. Jobbról, balról. „Náci”, „fasiszta”, „magyar-gyűlölő”, „nép-nemzeti”, „Trianon”, „a te kurva anyád.” Nagy kavalkád, mintha mindenki akarna valamit, de igazán senki semmit. Ami nem az enyém, a tied se legyen. A színpad tele, de a színház előtt is valami tömeg moraja hangzik.

V. felvonás

A megroggyant rendező feláll. Legalább is megpróbál. Gerillák vagyunk, mormogja. Megy tovább. Sokan elfordulnak, elhagyják a nézőteret, sokan szaladnak felé könnyes szemmel. Megfordul a helyzet. Aztán meg vissza. A függöny legördül.

Szerző: Mediafika  2012.09.01. 13:15 Szólj hozzá!

Címkék: politika színész színház

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr384745698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása