Derzsi János nem bírta tovább az Új Színház légkörét, felmondott vagy közös megegyezéssel távozott. Mint a szinház.hu oldalnak elmondta: „Nem lehet gyomorideggel bejárni egy munkahelyre, úgy, hogy rossz a köz-, pontosabban az életérzésed, és ahogy közelítesz a színházhoz, egyre rosszabbul vagy. (…) Most is kilátástalan a helyzet, csak már elviselhetetlen is. Szabad vegyérték lettem”. És hogy mit reagált a színésznek a vezetőség Derzsi elmondása szerint? „Semmi különöset. Mondtam, hogy méltatlan helyzet állt elő, rossz darabokban méltatlan szerepek várnának, elmegyek.”

draga_besugott_barataim11.jpg

Mint Derzsi János az interjúban elmondta, elmegy. De még nem tudja hova. Minden esetre hamarosan a mozikba kerül – kisebb-nagyobb kitérők után – a Drága besúgott barátaim című filmje, Cserhalmi Sára mozijában egy egykori besúgót alakít. Csak miatta érdemes megnézni a filmet, amely vontatott, lassú, unalmas… (A félreértések elkerülése végett ez csak egy info, a szerepeket és a valóságot nem akarnánk keverni.)

 Node. Egy nappal később, kedden az Új Színház közlemény adott ki Derzsi János ügyében.

Derzsi János az Újszínház előző vezetése alatt kisebb karakterszerepeket kapott, és a szerződtetési tárgyaláson örömmel vette az új vezetés megjelenését. Ezt követően egy utazó színházi produkcióval, mely szerte Európában fellépett, tavaszi előadásokat játszott. Örömmel vettük, hogy végre művészetéhez méltó feladathoz jutott, és sikereket ér el. Természetesen úgy, hogy közben az Újszínházban kapta a fizetését. Ez év őszére a művész ismét bejelentette utazási szándékát a produkcióval, mely miatt az első félévben új bemutatóban nem tudtuk alkalmazni. A színház anyagi lehetőségei azonban nem engedik meg, hogy munka nélkül kapjon fizetést, ezért azokra a hónapokra fizetés nélküli szabadságot ajánlottunk, amelyen ő felháborodott.

Sajnos, a mai helyzetben nem tehetjük meg a többi színésszel szemben sem, hogy teljesítmény nélkül fizetünk. Ezt követően Derzsi János közös megegyezéssel távozik a színháztól.

Köszönjük neki azokat az érdemi információkat, amelyeket az előző vezetésről részletesen, aprólékosan közölt velünk, nagy hasznát vettük az első időkben. És kívánunk számára a további művészi pályájához sikert, örömöt.

Pozsgai Zsolt

művészeti vezető

Talán nem meglepő módon a közlemény vége sokaknál kiverte a biztosítékot. „Köszönjük neki azokat az érdemi információkat, amelyeket az előző vezetésről részletesen, aprólékosan közölt velünk, nagy hasznát vettük az első időkben.” Ritka undorítóan hangzik.  A szinház.hu oldalán több ismert színházi, filmes szakember is hozzászólt a nem túl korrekt megjegyzéshez.

Szász János szerint „nem is lehet mit mondani pozsgaira . Egy senki. Utolsó. Régimódi cselszövő. Ne vegyétek komolyan, pzs csak 1 provokatőr. Ha komolyan veszitek, ő maga is komolynak hiszi majd magát. Ne dőljetek be neki.”

Bereczki Csaba: „...huuu...elolvastam, ritka gusztustalan pozsgai.”

Szerző: Mediafika  2012.08.29. 09:00 Szólj hozzá!

Címkék: film színész színház

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr424738874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása