„Magyarország sikeresen kezeli a válságot”, „remekül teljesített”, „a legnagyobb reményünk, hogy a rossz európai válságkezelés nem húzza vissza az országot”, „magyar (gazdaság) rövidtávon is kecsegtet sikerrel, az európai pedig nem”, „meg kell akadályozni, hogy az államadósság ismét növekedjen” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, az idei magyar nagyköveti értekezleten elhangzottbeszédében. Érdekes, mintha az átlagember mintha nem ezzel szembesülne nap min nap. Persze attól függ minden: mit olvas, mit néz, mit hallgat. Vagy mit nem.

A fontos részekről az MTI számolt be, természetesen objektívan. De tudjuk, miképpen ma a Népszabadság is idézi Belénessy Csaba korábbi intelmét: „Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz”.

Még azt is megtudhattuk a tudósításból, hogy: „fegyelmezett katonákkal lehet jó eredményt elérni”.

Milyen elképzelésünk szerint egy fegyelmezett katona? A parancsot végrehajtja minden körülmények között, felettese utasítását nem vonja kétségbe, bólint, és tüzel. Ha esetleg társai közt kétkedőket fedez fel, szól, kiiktatja. Nem gondolkodik, megy előre, és buzgón hisz. A hite sosem hagyja el. Csak azt, és olyat tesz, ami a parancshoz illő. Legyen az katona, hivatalnok, politikus, kisbolti alkalmazott, taxisofőr, kismama vagy éppen objektív újságíró. A lényeg, ne gondolkodj, ne láss, ne hallj, és ha lehet, ne beszélj.

Ez egy hír, egy tudósítás. Mármint a fenti, az MTI-től. „Objektív”. A másik oldalról is hamarosan biztosan megjelennek az írások. „Objektívek”. Csak más előjellel.

A független újságírás régen halott, de van, aki élvezi.

Ha tetszett a cikk, tessék lájkolni a Facebook oldalunkat! És tessék szavazni a Médiafikára a Goldenblog versenyben!

Szerző: Mediafika  2012.08.22. 10:15 148 komment · 2 trackback

Címkék: politika hír újságíró közmédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr624725481

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor és a "beépített probléma" 2012.08.22. 14:56:14

Orbán Viktor kijelentette, mi a demokrácia egyik nagy "beépített problémája":  " a pénzügyi válság mellett reálgazdasági válság és vezetési válság is kialakult, a politikai vezetők időhorizontja rövid ugyanis – hiszen négyévente választás van –, a váls...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.22. 13:20:29

Orbán retteg, hogy megalázzák. Nem jelenik meg az állami ünnepeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, r...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komissarlajos 2012.08.22. 13:29:08

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Láttalak a 6-os úton. Egy fuvar után a szájacskádat törölgetted, használt pzsvel

Red shield representatíve 2012.08.22. 13:29:42

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Te másodrendű fajhoz tartozó! Hogy mersz egy tisztafajú árját inzultálni?

Red shield representatíve 2012.08.22. 13:30:52

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Mindjárt ráküldi az összes SS Waffen-es szeretőjét - vagyis egy teljes hadosztályt. :-))

komissarlajos 2012.08.22. 13:31:26

@driopios: Amikor ez a debreceni paraszt kinyitja a száját, a CHF-kölcsönöm részlete 8-10 000 EFt-al megemelkedik.

komissarlajos 2012.08.22. 13:34:16

@Red shield representatíve: Talán te is azzal az indiai hordával jöttél a Kárpát-medencébe mint az az alacsony termetű?

komissarlajos 2012.08.22. 13:38:22

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Öblögetni! Gargalizálni, fertőtleniteni. Az ondó veszéllyes is lehet, ha sok összekeveredik.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 13:38:32

@Red shield representatíve:
Már majdnem komolyan vettelek... :))
Azért nagyon ne védd, mert ha beléd szeret, rádmászik...
Én már csak ilyen félázsiai származék valák, nem lehet mindenki svábikus teuton, mint ez a kretén fapina.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.22. 13:38:38

@komplikato:

Bemegy a Szőke Herceg, Hófehérke, Csipkerózsika, a Vasorrú Bába, a Farkas és Matolcsy György a kocsmába.
A csapos rájuk néz, és megkérdi:
Ez meg mi, valami hülye feritél?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 13:39:34

@Red shield representatíve:
Látod, téged is szeret! :))
Újabb hódolód lett általa, de én akkor is nagyobb kedvence vagyok!

s 2012.08.22. 13:41:20

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Ja. Baszott sokat fizetünk, ha kell, ha nem. Hülyeségben állunk a legelőrébb.

Parasztlány, érted te egyáltalán azt, amit belinkelsz?

ariete 2012.08.22. 13:45:56

Istenem, hány ajvékoló frusztrált "balos" polgártársunk van itt... Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak tényleg igaza van. És igazi demokrata! Mert a sajtószabadság legbiztosabb mutatója, hogy mindenféle jelzővel illetve őt, szabad itt és másutt pocskondiázni.
Tisztelt "balos" urak-hölgyek, köszönjük. 2014-ben megkapjátok az eredményt.
Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

épészmérnök 2012.08.22. 13:48:13

@s: biztos hegyekben állnak a padláson a rövid lejáratú álomkötvények, így könnyű.

épészmérnök 2012.08.22. 13:49:25

@ariete: na, meggyött az erősítés.

svega 2012.08.22. 13:49:47

Rohadjon le a keze annak, aki világos szürke alapra közép szürke betűket tervezett ide. A szemem kinézem.

WYW 2012.08.22. 13:52:52

@svega:

Aki elsőre el tudja olvasni kap egy Orbán szobrocskát, amelyen egy Közgép részvényt tart a kezében!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 13:54:16

@s:
Honnan értené? Örül, hogy van wifi az istállóban. Romantikus rémregényeiből merít mostanság ötletet, tegnap pedig súlyzózni is kezdett, rám gyúr a kis hamis, pedig mondtam neki már, hogy csak a lányokat szeretem, a pasik és a tranzik nem jönnek be.
Az mondta, erre gyúr, ilyen vonzó akar lenni:
t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS_8oNi1LHPMkBa1WptAtKx4_b2kDPbcjztIc2QgfC4dW84px4T9A

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 13:55:25

@ariete:
Hurrá, éljenek a szövegértési problémákkal küzdő, enyhén értelmi fogyatékos narancsos bolsevikok is!

komissarlajos 2012.08.22. 13:57:39

A moderátornak!
Hiányzik belőled valami! AZ ÉRTELEM!

komplikato 2012.08.22. 13:59:18

@ariete: Remélem te is meg tudsz élni havi 47.000-ből, mert még szükséged lehet rá ... hamarabb mint hinnéd. :D

komissarlajos 2012.08.22. 13:59:31

A moderátor kérésére átfogalmaztam mondanivalómat, mely eredetileg (sértegetésben) meg sem közelítette az itt írtak 95%-át.

ariete 2012.08.22. 14:01:01

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: lehet hogy értelmi fogyatékos vagyok, de jobban élek és boldog vagyok. Te pedig szenvedni fogsz 2014-ben. Ha van mód rá, dobd el azt a nagy okosságodat. És boldog leszel te is.:)

s 2012.08.22. 14:01:45

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Úristen! Jobb lett volna, ha nem nézem meg . . . de most már mindegy.

s 2012.08.22. 14:04:19

@épészmérnök: orbán papa azt elinflálja a picsába, vagy egyszerűen ki sem fizeti. Ez a baj ezekkel a forintban denominált cuccokkal.

ariete 2012.08.22. 14:04:58

@komplikato: én mindig meg tudok élni, mert a munkámra mindig szükség lesz... :)
Köszönöm a törődésedet! :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 14:07:13

@ariete:
Nem nyert öcsi... Szopni fogtok, nagyobbat, mint a majom cocik! A Vezényló meg mehet a grazi klinika lezárt szárnyába megint.
Ha nem érted, mi folyik, ha tetszik a komcsi világ, akkor miért nem mentek a baráti É-Koreába? A szintetek megvan hozzá. Olyan ecceriek vagytok, nem veszitek észre, hogy hogyan húznak le benneteket. Mert neked, nekem nem lett rosszabb, attól még rengeteg embernek rosszabb lett, ami kihat mindenre. Felénk tömegével zárnak be a boltok, kerülnek utcára emberek. Ez a feritél? Állami alkalmazottként éled meg, akkor persze, ameddig nem érint majd a narancsbolsik lehelete.
Netán majd kell az állásod az egyik pártelvtárs rokonának...

fepe 2012.08.22. 14:11:37

Érdekes gondolat, hogy az államadóssággal (vagyis annak mértékével) vajon hogyan szembesül az átlagember nap mint nap. Nem úgy, ahogy Orbán mondja? Akkor hogy? Érzek itt nem kevés képzavart.
Az átlagember azzal szembesül, hogy mit mutat a fizetési papír, meg hogy van-e egyáltalán munkája. A többi az csak sallang. Kár volt ezen a cikken ennyit "dolgozni".

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.22. 14:12:34

@ariete: Nos,ezek szerint te meg is érdemled,hogy egy nyílvánvaló elmebeteg legyen a miniszterelnököd. Az ne zavarjon ami az országban folyik ahogy az sem,hogy a szemedbe hazudnak--állítsál neki oltárt és imádjad mint istenedet.
Mondom ezt neked "kőkobbosként".

ariete 2012.08.22. 14:13:51

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:
rendben, "szopni fogunk mint a cocik"...
Alternatíva?
Ki fogja visszafizetni azt a nagy adóságot? ......

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.08.22. 14:17:31

@s: ember - ez egy blog. Te is indíthatsz. És te is moderálhatod a kommentelőket. Akkor te magad is index alkalmazottá válsz? Vagy mi? Ne mááár... de tényleg...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 14:18:05

@ariete:
Azoknak a 3% kamattel felvettjére, vagy ezeknek a 7-9 % kamattal felvettjére gondolsz?

"Jóval kevesebbet ér a fizetésünk"
index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/22/joval_kevesebbet_er_a_fizetesunk

"Eltemették a magyar piacot - Vége az erős forintnak?"
www.napi.hu/magyar_gazdasag/eltemettek_a_magyar_piacot_vege_az_eros_forintnak.528838.html

"A magyar állampapírok a világ legnagyobb reálhozamát adják. Annyit fizetünk, mint Olaszország, pedig sokkal stabilabbak vagyunk

A magyar állampapírok a legnagyobb reálhozamot fizetik a világon, írja a Concorde által üzemeltetett Infláció blog. A legjobban a rövid lejáratú állampapírokkal járnak a befektetők, a három hónapra kiadott államkötvények ugyanis folyamatosan hét százalék fölött kamatoznak.

Azt, hogy ez mennyire fizet jól, az mutatja a legjobban, hogy a tízéves kötvényeket tekintve a forintban jegyzett magyar és az eurós spanyol papírok másodpiaci hozama között egyetlen százalék a különbség, addig ez a hat hónapos kincstárjegyek esetében öt százalék fölött van."

Melyikre is gondolsz? Mert a cocik egy világválságban vették azt fel, ez a beteg meg a piacokról, háromszor akkora kamattal, miközben a válság túlcsordul a fejében. Számolj...

s 2012.08.22. 14:23:30

@Legelő Őse: Naiv vagy. Nem csak a bloggazda piszkálhatja le a szaros kommenteket. Bárki megteheti. Sőt. Ezért nem is kell blogot indítani. Naiv vagy.

Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány] 2012.08.22. 14:24:11

@s: Mit kell azon érteni hogy az index is elismeri hogy van amiből megint csak a legjobbak vagyunk?

s 2012.08.22. 14:30:05

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Édesanyám, az ecetes borogatást még egyszer, kérlek.

Aztán, mégis, miből vagyunk a legjobbak? Hogy a környék legmagasabb kamatát fizetjük a k..va kölcsöneink után? Az nekünk NEM JÓ, kisasszony, drága. Ez olyan, mint a kerti törpe. Ebből a kicsi a jó . . .

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.08.22. 14:30:35

@s: bitos naív vagyok, de az is lehet hogy már borzasztóan unom ezt a színvonalat..nem? eddig a kovács meg a kuncze személyesen szóltak le, mert a gyurcsánymondta nekik hogy a zsindex, aki egy balliberális szekértoló, tessék már rendetrakni a kommentekt között, ezért aztán szegény alkalmazottak túrkáltak is éjt nappallá téve, azután meg most személyesen és szeszélyesen maga a tökéletes orbánvezérnek lett elege hogy te itt kérlek, megírtad a nagy igazságot. Ha olvasták volna mások is, akkor összeomlana a rendszer. Én vagyok naív? Ne haragudj, de szerintem te vagy az, ha azt hiszed érdekel valakit is.. atyaég..
Nem kérdés hogy a média és a politika összefonódik, és hogy manipulálják az embereket. Ezt már egy ötödikes is tudja.... dehogy ennyire fontos lennél a véleményeddel együtt... nem hiszem hogy én lennék a naív...

s 2012.08.22. 14:33:14

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Index is . . . Ez meg a másik. Az index, cicuska, fidesz vezérelt lap. Nem tetszett esetleg tudni? Pedig már van vagy másfél éve.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 14:34:30

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]:
Na ez az! Baszki, SZÖVEGÉRTÉS! :))
Hűűűű, ennyire toprongy legyen valaki...

Ecceri sváb-teutrinóknak mégegyszer:
"A magyar állampapírok a világ legnagyobb reálhozamát adják. Annyit fizetünk, mint Olaszország, pedig sokkal stabilabbak vagyunk

A magyar állampapírok a legnagyobb reálhozamot fizetik a világon, írja a Concorde által üzemeltetett Infláció blog. A legjobban a rövid lejáratú állampapírokkal járnak a befektetők, a három hónapra kiadott államkötvények ugyanis folyamatosan hét százalék fölött kamatoznak.

Azt, hogy ez mennyire fizet jól, az mutatja a legjobban, hogy a tízéves kötvényeket tekintve a forintban jegyzett magyar és az eurós spanyol papírok másodpiaci hozama között egyetlen százalék a különbség, addig ez a hat hónapos kincstárjegyek esetében öt százalék fölött van."

Jut eszembe, azt írtad, aug.20, a pasid átkarolt... :))
kep.index.hu/1/0/324/3244/32440/3244038_63ddba46311b4c8a6dfd4038c452cd01_wm.jpg

s 2012.08.22. 14:36:03

@Legelő Őse: Ja. De azért valaki csak lekaparta onnan, bármennyire is nem fontos. Meg máshonnan is. Arra gondolok, hogy szerintem meg be vannak rezelve a játszópajtások. De nem biztos. Csak nagyon úgy néz ki.

Red shield representatíve 2012.08.22. 14:38:23

@s: Ez is mutatja a gazdaságpolitika sikerét, hiszen a legvonzóbbak vagyunk a befektetőknek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.22. 14:38:28

Tessék mondani, ez a harc lesz a végső?
Csak összefogni hát?
És mi lesz az összefogottakkal? Mennek a recski közmunkatáborba?
Csak az a fránya Nyugat ki ne lesse a sikereink titkát! Hát, nem szeretnék most a halódó imperialisták helyében lenni!
;-)

s 2012.08.22. 14:38:46

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Ez most jobb volt. Szeretem az állatkákat. Mondjuk miniszteri beosztásban nem annyira, de tudom, ne legyek ennyire válogatós.

s 2012.08.22. 14:40:13

@Red shield representatíve: Ja. Most olvasom, hogy rácuppantak a görög kötvényekre is megint. Van aki semmiből sem tanul . . .

komplikato 2012.08.22. 14:42:07

@ariete: "Ki fogja visszafizetni azt a nagy adóságot? "

Jelen kormány biztos nem. vagy te elhitted nem adósságból megy most is pl. a nyugdíj rendszer fenntartása?
És te elhitted, hogy az államkötvény az nem hitel?

komplikato 2012.08.22. 14:43:33

@s: "Most olvasom, hogy rácuppantak a görög kötvényekre is megint. "

Az szép, mert vagy 8-10 hónapja zéró értékük van.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 14:47:54

@s:
Szívlapát, szemből, majd 6 láb mély gödröt ásunk... a végén beborítjuk egy 4 mázsás fedlappal.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 14:48:39

@Red shield representatíve:
Bezzeg nekem is elhagytad.
Majdnem lemarháztalak te marha! :))

s 2012.08.22. 14:54:07

@komplikato: Pedig nem vicc.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/itt_a_fordulat_viszik_a_gorog_kotvenyeket.528853.html

A mohóság határtalan, mi, adófizetők dobjuk össze a jövő milliomosainak a pénzét. Ez annyira nyilvánvaló, hogy már maga az öreg is azt valószínűsíti, hogy ezt mindannyian látjuk. Látjuk?

karpatinfo.net/cikk/gazdasag/rotschild-az-euro-bukasara-jatszik

s 2012.08.22. 14:56:22

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Előtte azért benzinnel lelocsoljuk - ilyen árak mellet, normális vagyok én? - felgyújtjuk és a hamvaikra vizelünk.

dr kíváncsivagyok 2012.08.22. 14:57:46

Az orbáni propaganda már-már a göbbels-it is túlszárnyalja...

ob.szerver 2012.08.22. 15:00:00

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]:

"Mit kell azon érteni hogy az index is elismeri hogy van amiből megint csak a legjobbak vagyunk?"

Sok kamatot fizetünk (feleslegesen), tehát az orbánrezsim a karvalytőkét hízlalja, a nemzetet pedig kifosztja.

A Pozsonyi út környékén ennyire még a verebek is értenek a pénzügyekhez.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 15:03:30

@s:
Kár lenne a benzinért, majd pofával lefelé tesszük be, nehogy kikaparja magát!

s 2012.08.22. 15:05:00

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Ragaszkodom a kis rituáléimhoz. Marad a benzin. :-)

komplikato 2012.08.22. 15:06:31

@s: Vegye akinek három anyja van még is árva :D
Miért, te vennél mostanában itthon államkötvényt? Mikor az se biztos egy hét múlva mi lesz?

vénszivar 2012.08.22. 15:15:39

Ez a félnótás az asszonynak az ágyba is azt mondja, hogy ő jó mindenbe ! Az meg be is szopja..........családba marad, de minket kihagyhatna belőle !

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 15:16:36

@s:
K.rva maradi tudsz lenni! Az a rohadék hagyománytisztelet mi, semmi kis kísérletezőkedv???
Viszont vallom, hogy tiszteljük embertársaink agybaját és engedjünk az ilyen beteges kéréseknek is! :)

csak egy néző 2012.08.22. 15:26:17

Köszönjük drága miniszterelnök urunknak és kuszaszemű barom barátjának,hogy ilyen sikeresen sikerült kezelni a válságot.minket csodál az egész világ és nem hisz a szemének,hogy van még egy ilyen birka nép,aki még mindig benyalja ennek a felcsuti parasztnak a dumáját.Elnézést az igazi földművelőktől.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 15:32:19

@vénszivar:
Félnótás már beköszönt a nyaralása után, az ő Szent Balfas.a még csak most fog jönni.
Úgyhogy öveket bekötni! :(

@csak egy néző:
Felcsút és környéke mostanság eléggé elátkozott egy hely lett... :)

hehe64 (törölt) 2012.08.22. 15:33:43

"A független újságírás régen halott, de van, aki élvezi."

Nem halott az, csak nem kap nyilvánosságot.
Egyetlen pártnak sem érdeke a független újságírás nyilvánossága.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 15:36:17

"A siker még nem átütő, de mindenképpen jobbak vagyunk válságkezelésben, mint Nyugat-Európa, mondta Orbán Viktor a nagykövetek előtt tartott áttekintésében. A bankadó nem feltétlenül átmeneti, és azt mondta, nem kell védekeznünk emiatt. Élvezi, hogy végre gondolkodni kell a magyar nemzeti érdekekről. A pártélet viszont borzalmasan provinciális.

Szerényen, de magabiztosan kijelenthetjük: sikeresebbek vagyunk a válságkezelésben, mint azok, akik előidézték vagy azok, akiknek területén az a legerősebben jelentkezik - kezdte Orbán Viktor a szerinte jókedvre okot adó nagyköveti értekezletet, ahol a misszióvezetők előtt tartott áttekintést a magyar külpolitika irányairól.

Nem enyhül a válság
Nincs olyan nagykövetség, ami hibátlan munkát végez – sőt maga a miniszterelnök sem ilyen –, de szerinte nagyon nehéz európai válságkörnyezetben sikerült kiválóan helytállni.

A külügynek pedig erre kell berendezkednie a közeljövőben is, mert Orbán szerint semmi nem utal arra, hogy a válság enyhülne a közeljövőben."

Hőőőőő... a német autóipar soha nem látott mennyiségű autót állított elő és értékesített. Ja, válság van, pl. Németországban...
Viktor, Viktor, mégiscsak be kéne szedni azokat a tablettákat!
Igen és szerény is! Nagyon!

s 2012.08.22. 15:57:24

@komplikato: Én nem. A Templeton viszont rendesen telerakja magát vele.

www.mfor.hu/cikkek/Mar_1100_milliardnyi_magyar_kotveny_van_egy_38_eves_ember_kezeben.html

Szóval ők vagy meggazdagodnak ezen a bolton, vagy nem. Én nem engedhetem ezt meg magamnak, muszáj biztosabb helyeket találnom a család pénzecskéjének. De tudom, sokan itt Magyarországon is vásárolnak magyar állampapírt. Saját elhatározásból. Ugye azt nem szabadna megvárni, hogy a bankban lévő devizádat kötelező jelleggel átszámítsák állampapírrá. Nem pofázhatok, mert a bloggazda, vagy valami felsőbb hatalom lekaparja a netről ezt a tanulságos választ. Biztos érted a lényeget.

s 2012.08.22. 15:58:47

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Tudok kompromisszumos lépéseket tenni s szintetikus higító irányába, de ez a maximum, amit tehetek.

Mariann19 2012.08.22. 15:59:37

@Battlestar Galactica: "Sajnos a vidéki jó nép ebből tájékozódik..." Ezek alapján Te sem vagy különb azoknál, mint akik felett itélkezel. Miért kell a vidéket még politikai felvilágosultság és informáltság tekintetében is szembe állítani egymással. Ne legyen benned ennyi dölyf, amikor egy-egy embercsoportot meggyőződés nélkül minősítesz!Válaszolj arra, hogy Te a tudásszintedet illetően a társadalmi hierarchiában hová helyezed magad?Vagy készíts egy diagramot, szép szineset, hogy a hülyék is szín szerint megtalálják önmagukat a te besorolásod alapján.
Hidd el, ezt nem kéne....

kvadrillio 2012.08.22. 16:04:02

...AZÉÉÉÉ... MEGNYUGTATÓ LEHET NEKI A TUDAT, HOGY ISMER LEGALÁBB EGY EMBERT MAGYARORSZÁGON, AKI ELÉGEDETT VELE: ÖNMAGÁT ! :)

bendegúz 2012.08.22. 16:11:33

Éljen a 445 forintos benzin!Két hét alatt 13 forittal emelkedetta benzin ára!Én még emlékszem,mikor a fidesz volt ellenzékben a 260 forintos benzinárnál,hogy pofáztak?Tönkre fog menni a gazdaság,stb!Nos most náluk a 445 forintnál tönkre is ment!:-(Mindezt úgy,hogy a forint minden devizában erősödött!!! Elrabolták a magánnyugdíjpénztárt,a Közgépes simicska kirabolja a szemünket is!orbánisztiában élünk!Lassan rosszabb lesz,mint Észak Korea!:-(

Mariann19 2012.08.22. 16:14:47

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Bolikám!Stefikének hiába írod le mégegyszer a reálhozamok viselkedését a pénzpiacokon. Először adjál neki órákat néhány közgazdasági alapfogalomból, vizsgáztasd le itt, az interneten. Ha átengeded, akkor kérdezhet. Ugyanis ez nála nem szövegértés kérdése, hanem az alapfogalmak teljes hiánya. Hajrá!

Hertelendi 2012.08.22. 16:22:49

Orbán vagy beteg (agyilag), vagy bűnöző...
Vagy beteg bűnöző. Egyik jobb, mint a másik...

picikisköcsög 2012.08.22. 16:25:44

@s: Mellár (A)TVben miért is nem nyilatkozik? Ja, mert ott nem előre feltett kérdésekre kell válaszolni?!

s 2012.08.22. 16:40:26

@picikisköcsög: ?

Mellár >> matolcsy

Teccikérteni? A matekban ez azt jelenti, hogy nagyságrendekkel, számottevően nagyobb.

komplikato 2012.08.22. 16:42:16

@s: "Szóval ők vagy meggazdagodnak ezen a bolton, vagy nem."

Meh. Nem érted te a Templeton zsenialitását. Gondolj bele, náluk van az államadósság 60%-a! Ha valamiért romlik a forint, több zsé folyik be az adósságból!
naivan gondolnád, hogy akkor ha erősödik a forint, akkor meg rosszul járnak. És ez a lényeg, hogy nem! Úgy vannak összerakva a befektetéseik, hogy akkor is keresnek rajta. Éppen ezért volt hülyeség amit a forint külső támadóiról regéltek, mert azon csak a beavatott belsős hazai arcok nyerészkedhettek. Pont akik felemlítették ugye. Nem gondolom, hogy a nagy T. ne keresné hülyére magát akkor IS a görögökön, ha budipapírnak sem lesz jó az a sok kötvény. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 16:43:36

@Mariann19:
Túl sokat feltételezel róla. Kinézed ebből a kretén, sváb-teuton elfajzásból, hogy összejön neki a 9-3=6?
Ne kelljen benned is csalódnom! :))

Mariann19 2012.08.22. 17:00:11

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Ha élvezed vele a disputát, és közben jókat röhögsz rajta, na, jó, legyen!Ám, ahogyan ismerlek, Neked ez a kapcsolat rangon aluli! Remélem olvassa!

s 2012.08.22. 17:01:17

@komplikato: Valamit elnéztél. Ez a magyar államadósságnak csak kb. 5,5%-a, ami a Templetonnál van. Azon kívül ezek forintban kibocsájtott kötvények, tehát az árfolyam változásnak csak kevés köze van hozzá - van hozzá köze, de nem direkt.
Ezeken lehet persze nagyokat kaszálni, de nagyot bukni is. Senki nem lehet teljesen biztos abban, hogy ezt mi vissza is fogjuk fizetni. Persze ha mégis visszafizetjük, akkor egy elinflált valutában (HUF) adunk egy combos kamatot, ami vagy jó lesz, vagy nem, de ez már legyen az alapkezelő problémája. Most éppen azon megy a mesterkedés, hogyan lehetne az eddig meglévő devizatartozásunkat forint adóssággá konvertálni. Vannak ötletek. Nem írom ide, mert ki.asz a bloggazda - vagy valami felsőbb hatalom. Az a lényeg, hogy onnan lehet elvenni, ahol még van. Na, tessék gondolkozni (aztán elmenni a bankba, és lenullázni a devizaszámlát). Már megint pofázok.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 17:03:45

@Mariann19:
Néha szétnyerítem magam a szövegén!
Néha meg Fabiusnál kinyomom a tahótlanító gombbal. De egyre agresszívabb, úgyhogy néha le kell alázni. :)

nu pagagyí 2012.08.22. 17:14:13

Elmagyarázom miért nem fejlődünk. Épp itt süttetem magam a horvát tengerparton. Minden drága, a magyar árak kb. kétszerese. A bevétel a vendéglősé, panziosé, szállodáé stb. Az adó hozzánk képest minimális: kisebb áfa, nincs termékadó, csekkadó, minimális a bürokrácia. A pénz a tulajnál marad, amiből futja fejlesztésre, közös beruházásokra (pl.fürdőhely kialakítása), minden épül-szépül. Látszólag senki nem nyavalyog.

Nálunk a magas árakból az marad a vállalkozónál, amit el tud csalni. Az állam a beszedett adót szétszórja hülyeségre. Mindenki nyavalyog, az ország lepukkan.

Talán, ez is egy szempont, ami miatt nem fejlődünk sehová, így marad a sikerpropaganda, amivel a kudarcot úgy magyarázzuk, hogy más országok téves gazdaságpolitikája miatt vagyunk szarban. Na, megyek úszok még egyet!

pástétom 2012.08.22. 17:16:07

@nyulaspista: "Valóban halott a független média: RTL, TV2 még jobboldali kormány esetében is mindig baloldali."

A TV2 már a választások előtt is Orbán szopósribanca volt, az RTL-t meg azóta rendesen befenyítették. Csak nézni kell figyelmesen.

s 2012.08.22. 17:16:37

@nu pagagyí: Majd jól visszacsatoljuk, aztán szar lesz nekik is. :-)

Mariann19 2012.08.22. 17:20:11

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Provokatív a Brünhilda! Ezért csinálja! A válaszokból legalább tanul egy kicsit a szellemi fölény jelenségéből.

Mariann19 2012.08.22. 17:25:52

A blogot olvasván, kezdteben egy tömény iróniára gyanakodtam. Aztán korrigáltam, és arra gondoltam, hogy a blogíró provokál, fel akarja rázni ebbe dögmelegben punnyadó kommentelőket.
Tévedtem!
Az írás akkor lett volna hitelesebb, ha a kiemelt Orbán idézet taxatíve alátámasztásra kerül szöveges vagy számszerű indoklással. Ez elmaradt.
Ennek ellenére kitartok a Nívó mellett, nem másért, hanem a kommentelő társaságért. Egyben reményemet fejezem ki, hogy ez csupán egy rosszul sikerült kitérő volt a blog részéről.

flippant 2012.08.22. 17:27:21

Hol az 1 milla új munkahely? Hol a 2hétrend? Hol a beígért elszámoltatás?

Takaroggy te ázsiai felcsúti ork az országunkból!!

Mariann19 2012.08.22. 17:28:16

@Mariann19: Helyesbítek: ebbe = ebben

komplikato 2012.08.22. 17:28:40

@s: Tőlem jelenleg semmit élő ember elvenni nem tud, de azért kezdek aggódni a többiek miatt akiknek még van. :D

@nu pagagyí: Nem létezik, hogy a Balatonnál drágább.

déjá vu39 2012.08.22. 17:28:58

@ariete: Látom, fegyelmezett a katona. Ahogy a parancsnok elvtárs kérte.

s 2012.08.22. 17:32:38

@komplikato: Tőlem sem. Odafigyeltem erre. :-)

Hertelendi 2012.08.22. 17:48:09

@Mariann19: Kicsit ellentmondanék...nem tanul ő semmit, mert ezért kapja a fizetését. És még jónéhányan. Az a dolguk, hogy provokáljanak. Normális vitára rá sem tudod venni. Egyrészt az agyi kapacitása miatt. Másrészt mert elvesztené a munkáját.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.08.22. 17:50:45

@déjá vu39:
Kumin elvtárs szintje azért elég alacsony, úgyhogy a kis katonái is elég gyenguszok.

kirsten 2012.08.22. 17:59:12

@Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány]: Te a seggnyalásban biztos az élen jársz ! Gusztustalan némber, vagy kappan !

Táskás Tóni 2012.08.22. 18:22:24

Orbán: Jók vagyunk mindenben
Éspedig...
Jól elkúrtak 3000 milliárd ft mnyp-i vagyont
Jól titkolják az ügynökök listáját, hiszen tele van a fidesz embereivel
Jól "megsegítették" és "segítik" közpénzen kistafírozzák Simicska kollégiumi társukat
Jól helyzetbe hozzák a többi kollégiumi társukat is
Jól ....

Mariann19 2012.08.22. 18:32:58

@Hertelendi: Ugye Brünhildára gondoltál?Eléggé lelomboztál azzal, hogy léteznek a kommentelők soraiban olyanok, akik nem az ésszerű véleménycserék érdekében vannak jelen, hanem rossz szándékkal, netán javadalmazásért.
Az emberekben van egy természetes kommunikációs vágy, amely teljesen jószándékú, ennek jó helye a blogokban való résztvétel. Abban lehet bízni, és ezt is tapasztalom, megnyilvánulásaikat a kommentelők a helyén kezelik, jelenlétük átfordul komédiába, ezáltal teljesen elveszítik a jelentőségüket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.22. 20:00:16

A Magyar bárdok.
Orbán király, magyar király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A magyar tartomány.
Van itt folyó és földje is jó!
A házelnök már Kövér!
Használt a sok győzködés:
S, hogy mindig többet ígér!
Teremni fog munkahely!
Több mint egy millió!
Mindenkinek lesz kenyér;
S nem lesz földönfutó!
S a nép, az istenadta nép, boldog
Hisz' nem sejti a bajt!
Mint a barom, langymatagon,
Némán fejet hajt.
Felség! Már van koronád,
Az Országházban vár!
Király vagy! A legnagyobb!
Hízelgett S. Pál.
S-chmitt szeretnél kérni
Tőlem "kedves" Pál?
Tette fel a kérdést
Az újdonsült király.
Felség! Posztot! Elnökit!
Nekem az dukál!
Mondá roppant szerényen
Az elnökjelölt Pál.
Orbán király, Isten király
Léptet narancs lován:
S felsejlik pár apró ránc
Királyi homlokán.
Sinatra piano a bár neve,
Hol aznap este szállt;
H. Krisztián a bár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy majd megszakad bele.
A talpnyaló had hangulata
Tetőfokra vált,
Egyszer csak az új király
Emígyen kiált!
Ti urak, ti hölgyek! Hát senkinél
Sem koccan értem pohár?
Ti urak, ti hölgyek!... ti hun ebek!
Hát ne éljen a király?
Ti urak! Ti hölgyek! Hitvány ebek!
Nekem több hála jár!
Hol van ki zengi tetteim?
Kérdi az új király.
S a nép, az istenverte nép, boldog,
Nem tudja rá mi vár;
Ordít mint a vadbarom!
Éljen Orbán király!

nyulaspista 2012.08.22. 20:00:22

@pástétom: Te egy fasz vagy, vagy csak egyszerűen hülye idióta. De így hazudni bolsevik tudomány...

ariete 2012.08.23. 11:16:07

@déjá vu39:
fegyelem nélkül nem lehet háborút megnyerni.

déjá vu39 2012.08.29. 20:09:10

@ariete: "fegyelem nélkül nem lehet háborút megnyerni."

Ezt mondta a vezér is. De milyen háborút szeretne megnyerni?
süti beállítások módosítása