Egy mindenkiért, mindenki Dumas-ért. 210 éve született Alexandre Dumas. A film világában már a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendtek az igencsak termékeny Dumas írásai, regényei – 1898 óta ilyen-olyan mozgóképi formában 246-szor elevenedtek meg – köztük leginkább A három testőr és a Monte Cristo grófja, de előkelő helyen áll A vasárlarcos története is.
Dumas meglehetősen szabadon kezelte a történelmi valóságot, egy kritikusa meg is jegyezte, regényeivel ártott a francia történelemnek. Az egyik első Vasálarcos-feldolgozás 1929-ben került az amerikai mozikba Douglas Fairbanks főszereplésével, akinek kiemelték energetikus játékát, a moziban a regényhez képest sok karakter elhalványodott, a történet egyes szálai is egyszerűsödtek. James Whale rendező 1939-es munkája már Oscar-jelölést érdemelt (igaz, a zenéért), mely egy kicsit a komédia felé vette az irányt, majd négy évvel egy mexikói feldolgozás is a vásznakra vetült, 1952-ben pedig egy hölgy került a vasálarc mögé. Jean Marais is D’Artagnan bőrébe bújt egy televíziós produkció erejéig 1962-ben, hat évvel később a brit képernyőkre egy sorozat készült a történetből. Mike Newell 1977-ben érzett késztetést, hogy megfilmesítse a regényt, a vasálarcos férfit, Fülöpöt, a király ikertestvérét Richard Chamberlain alakította, aki a testőröknek köszönhetően titokban Lajos helyére ülhetett. Született 1985-ban egy ausztrál animációs változat is, elsősorban gyermekeknek. Az egyik legnépszerűbb átültetés 1998-ban került ki a stúdióból, Leonardo DiCaprio, Jeremy Irons, Gèrard Depardieu, John Malkovich főszereplésével. A mozit Randall Wallace rendezte, a nevéhez kötődik A rettenhetetlen, a Pearl Harbor – Égi háború is.
Dumas életét több film is feldolgozta, a legutóbbi – nagy gondolkodások, fejtágítók, csapatépítő-tréningek után – a Dumas címet kapó 2010-es mozi, Safy Nebbou rendezése. Az író (Gérard Depardieu) élvezi az életet, hajkurássza a hölgyeket, utazik, nagy lakomákat csap, semmire sincsen gondja, és még közben néha még néhány gondolatot is papírra vet. Jól a segítség az ilyen léha fickó(k)nak, jelen esetben egy bizonyos Auguste Maquet (Benoît Poelvoorde), aki Alexandre Dumas jobbkeze. Ha kell ír, kiegészít, jegyzetel, figyel, közben pedig csendben marad. Többnyire. Nélküle talán nem is lenne regény, se három testőr, se Monte Cristo grófja. Körmöl, végrehajt, alkot, de felröppen ámor nyila, és kizökken az idő. Habár családja van, Dumas-val tett kiruccanása után nem tudja feledni a hölgyet, aki börtönben csücsülő édesapján is igyekszik segíteni. Dumas csábítóbb figurának tűnik, de a lassan kiderül, egy szerényebb férfinek is lehetnek érzelmei. Duma cég és társa felbomlani látszik a nő és a forradalom hevében.
Van ez így.
