A tranzakciós adó kiütötte a biztosítékot Széles Gábornál is, aki annyira mérges lehetett, hogy gyorsan csináltatott is egy interjút önmagával saját lapjában, a Magyar Hírlapban.

Igencsak meglepő lépés ez, hiszen az elmúlt néhány évben, mióta „kisebb” tulajdonos- és politikai irányvonal-váltás történt a lapnál, nem igen lehetett hallani Orbán Viktort és a Fideszt érő kritikákat. De úgy tűnik, van az a pénz, ami Széles zsebéből is hiányozna. Persze nem magánvállalkozóként interjúvoltatta meg magát, khm, hanem mint a lap tulajdonosa, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

„A többkulcsos személyi jövedelemadó megszüntetésével csak a költségvetésen ütöttünk ötszázmilliárd forintos lyukat, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is padlóra küldhetjük” – mondotta a lapnak.

Majd kifejti: „Ha csak a Videoton esetében nézzük, hogy nagyságrendileg egymilliárdos kiesést okoznak a banki műveletek és a cash-pool működtetése, akkor optimálisabb lenne Bécsben vagy Pozsonyban képviseletet nyitni. Egy-két munkatárs alkalmazása a szomszédos országokban még mindig olcsóbb, mint az egymilliárdos új költségteher. Ebben az esetben egyértelmű, mit léphet egy ilyen vállalat. Magyarán: ilyen illetékszint mellett ki kell tenni a banki tevékenységet külföldre.”

A baj ezzel kicsit – nagyon – csak az, mármint az öninterjúval, hogy magát a lapot is hiteltelenné teszi. Széles önmagának bőven ad teret, saját véleményének, ami azt is jelentheti, hogy korábban, később is voltak, lesznek olyan cikkek – ha nem is vele a főszerepben –, amelyek a Széles érdekeket képviselhetik. Tehát elfogultak. Tehát befolyásolni akarnak valamilyen irányba. Persze annyira azért nem vagyunk naivak, hogy ne tudnánk, így megy ez szinte az összes lapnál, csak itten így nagyon kilóg a lóláb.  

Pénz még a politikában, a médiában is nagyúr. Disznófejű nagyúr.

Szerző: Mediafika  2012.06.16. 16:15 18 komment · 1 trackback

Címkék: média politika napilap pénz

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr804592333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nézőpont Intézet sokkal népszerűbbnek láttatja a Fideszt, mint más közvéleménykutató cégek 2012.06.17. 11:50:50

A Nézőpont Intézet szerint a teljes felnőtt lakosság 28 százaléka, míg a Medián szerint csak 22, az Ipsos szerint 17, a Tárki szerint pedig csak 16 százaléka szavazna a Fideszre, ha most lennének a választások. Ugyancsak a Nézőpont Intézet látja az MSZ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

murunga 2012.06.17. 10:57:29

"Széles önmagának bőven ad teret, saját véleményének, ami azt is jelentheti, hogy korábban, később is voltak, lesznek olyan cikkek – ha nem is vele a főszerepben –, amelyek a Széles érdekeket képviselhetik."

ebben mi a meglepő bakker? eddig is szócső volt a saját nyúzpépör...most még a tiszteletbeli elnöki címét is odabiggyesztette a pr cikk mellé az ökör! :DDD

ez a saját fészekbe szarás esete, de újságpapival törölhető a saját segg is!

letmetellyou 2012.06.17. 11:23:39

Kezd már visongani az oligarchia is, mert látják, hogy a fiúk tényleg elkúrták. És a tánc csak most kezdődik. Mi lesz it még 2014-ig...

kristoof 2012.06.17. 11:32:19

Hát Széles nálam akkor csapta ki a biztosítékot amikor a Fidesz a szegedi Fidesz egy kicsit elvetette a sulykot és beperelte az előző városvezetést, hogy hogyan mertek uniós támogatásból hazai trolibuszt venni, ami egész véletlenül pont Ikarus lett volna és Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozik.

Tavaly le is ment Széles elmagyarázni a srácoknak, hogy "elmentek ti a jó a k... tokba! Hát nem látjátok, hogy mi van???"

Egyből elkezdtek visszakozni a srácok, de ezzel el is baszták az Uniós támogatást. Na most erről elég nagy kuss van.

Így megy ez a Nemzeti együttműködés rendszerében. :-(((

niklex 2012.06.17. 11:34:02

Békés tranzakciómenet.
Majd hoznak egy törvényt, hogy a tranzakciós adó X,Y és K cégekre nem vonatkozik.

énsemértekhozzá 2012.06.17. 11:36:56

Én csak azt nem értem, miért baj az, hogy vett magának egy újságot, és azzal befolyásolja a közvéleményt. Mintha azt mondanád, hogy a hülye szomszédom vett magának egy kocsit, és most mindenfelé furikázik.

hattyú 2012.06.17. 11:39:00

Széles Gábor. Hungarikum. Legyetek rá büszkék, sokkal inkább jellemzi az országot mint az Egri bikavér, vagy a halászlé. Ez kell nektek, erre szavaztatok, ez a magyar gazdasági elit. Nem is nagyon érdemeltek mást :D

pcmci 2012.06.17. 11:40:57

mondjuk a baj sokkal inkább az, hogy alapvetően igaza van. várom már, hogy mikor vetődik fel a külföldre irányuló banki tranzakciós műveletek büntetése egyéb külön illetékkel/akármivel, mint pl a külföldi rendszámos autók esetében...
btw, az offshore érdekeltségekkel sokkal inkább lenne szükséges ilyen módon kibaszni, mint a teljes magyar társadalommal...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.06.17. 11:57:51

Aki még ezen csodálkozik, az sosem látott Echo tv adást.

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.06.17. 12:13:41

Nem kedvelem a széles gabit, de most sajnos igaza van. A véleményvezéren van egy jó poszt a tranzakciós adó várható hatásáról.

Tita nick 2012.06.17. 12:16:05

Ha már Gyurcsány beszéde lehetett igazságbeszéd, ha úgyis tudja mindenki, hogy ez így megy minden lapnál, akkor nem hiszem, hogy kilógna a lóláb, legfeljebb a qrva nem az utcán mutatja meg a 3,14náját. Akkor a qrva már úrinő?

kzoltana 2012.06.17. 12:35:04

Közben meg Kósa Lajost megint kifütyülték egy kicsit. Rendőrök is voltak.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2464_a_kiraly_beszede

Monarch (törölt) 2012.06.17. 13:05:04

Én egészen meglepődtem. Ezek szerint mégsem az oligarchák irányítják a Fideszt? Vagy most ezt így hogy?

ob.szerver 2012.06.17. 14:00:36

"A baj ezzel kicsit – nagyon – csak az, mármint az öninterjúval, hogy magát a lapot is hiteltelenné teszi."

Ne bassz. Hiteltelenné tenni a Magyar Hirlapot. Az a szennylap azóta hiteltelen, amióta Száles átvette.

Repedezik a NER. A következő az lesz, amikor Simicska teleóriásplakátozza az országot, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet.

dr. Bubó 2012.06.17. 14:25:17

szervezzen a kormány mellett békemenetet !

anynira szánalmas ez az egész...

a fides mafia nagyon elqrta... (ezt is)

vénkujon 2012.06.17. 14:28:53

nna. még egy hazaffy lesz szlovákvállalkozó. naggyon nemzeti.

Hertelendi 2012.06.17. 14:38:02

Már a haverok is rájöttek, hogy viktor mekkora hülye. Milyen faszom nemzeti konzultációt akarsz kicsi viktor? Már nem érdekelsz senkit! De ez most komoly!
Ja és még valami...igy kezdi a nemzeti monológját: "Mi magyarok"...miről beszélsz egysejtű? A te szádból nagyon hülyén jön ki a "mi magyarok". Mond inkább azt, hogy "mi indiaiak" sokkal korrektebb!

komplikato 2012.06.17. 14:55:06

@pcmci: "mondjuk a baj sokkal inkább az, hogy alapvetően igaza van."

Nem. A baj az, hogy elment ezt a védhetetlen határ szart (t.i. unortodox gazdaság) védeni Békemenetben és most jön rá, hogy ez szar neki és kezd el sírni. Ez a baj.
Meg mekkora konszenzus lehet ezek között, ha így sorban elkezdenek partizánkodni és megmondják a véleményüket a Matolcsyzmusról?

Nem baj, akasztják a hóhért. Megérdemli. Más kérdés az eddig is marha jól működő gazdaságból mi marad ha a nagy ötéves tervet véghezviszik?
süti beállítások módosítása