Tóta W. Árpád tudjuk, nem kegyelmez. Aláz, beszól, sért, mindegy. Dühből, önérdekből, meggyőződésből? Nem tudjuk. De ez talán kicsit sok. Vagy nem? A hír szent, a vélemény szabad. Ok? De hol a határ? Mindent el kell viselnie egy politikusnak? Köztársasági elnöknek?

A hvg.hu- jelent meg, ezrek lájkolták, küldik körbe a facebookon. Szép kis olvasottságott hozott ez az írás (is) Csak szemezgetünk:

„Beteg egy hely lett Magyarország, amíg nem voltál itt. Hiszen ismered ezt a pszichopata köcsögöt: nem tűr semmilyen ellenvéleményt, és ha teheti, gyökerestül irtja ki.”

„Ismered a gerinc roppanását. A szégyent, a megaláztatást. Ismered a hónapokig, évekig tartó őrlődést, a sértettséget, a jogos dühöt, amikor tudod, hogy igazad volt, de a nyers erő, a zsarolás, a megfélemlítés legyőzte szövetségeseidet, aztán téged is.”

„Te valaha egy személyiség voltál. (…) Ez a szörnyeteg elhitte, hogy kiirtotta belőled, hogy zombivá varázsolt, alázatos szolgává, robotzsaruvá. Ilyen zombikból építette fel a birodalmát. Egy ilyen zombi fingotta tele a széket, amibe éppen beleülsz, János. Ez a szag kísértsen a következő években.”

„Smittpál akarsz lenni? Hitvány, gyönge báb?”

Az írás mellett pedig Áder János fotója látható a kislányával.

Tóta W. aláz, de porig. Vagy még lejjebb. Aztán kitűzi a feladatot: „Ezt a rendszert egy szál csavarkulccsal szét tudja szerelni egy köztársasági elnök, aki rendre felemeli a hangját a legnyilvánvalóbb baromságok ellen. (…) Nagy lépés felismerni végre: a haza minden előtt, és a párt nem a haza.”

Hol a határ? Belefér a véleménynyilvánítás szabadságába? Vagy ez már személyiségi jogokat sért? Vagy egy politikusnak, köztársasági elnöknek mindent el kell viselnie?