Jó, hogy ha az első interjút az új köztársasági elnökkel az adóforintókból fenntartott MTI készíti? Alá kell kérdeznie? Kell szembesítenie kemény kérdésekkel? A közelmúltban történt, sok vitát kiváltó problémákkal? Ezek is eszünkbe jutottak a sorok olvasása közben, illetve még néhány kérdés, amit fel kellett volna tenni.

aderfoto.jpeg

Sok minden kiderül. Például fontos a hétköznapi ember számára a siker és a teljesítmény elismerése, „beszélt arról is, hogy nem akar beavatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába”, és „váratlanul érte, amikor a korábbi államfő lemondása után őt jelölték köztársasági elnöknek”. A tisztességesek tisztességgel küzdenek, és egyébként az ellenzéknek válaszolva kifejtette: „magát az államfői tisztséget az alkotmány is politikai megbízatásként definiálja, ebből pedig logikusan következik, hogy egy politikai tisztséget politikus is betölthet”. A törvényesség őreként teszi majd a dolgát, még nem tudja, mikor költözik az elnöki rezidenciába, és a V4-kre azért nem ment el, mert csak május 10-én lép hivatalba. Ugyanakkor „nem lenne elégedett magával, ha gyermekei és felesége szemében államfőként helytállva épp családfőként vallana szégyent és gyerekkori szenvedélyéről, a horgászatról sem fog lemondani”.

Ugyanakkor égető kérdéseket még feltettünk volna Áder Jánosnak az elmúlt hetek, hónapok plágium-ügyei, szakdolgozat- és doktori-írások kapcsán az újságíró helyében. Amit hol nyikhaj tollforgató terroristák robbantottak ki, vagy éppen csak „véletlenül” kiderült. És éppen vezető jobb, illetve baloldali politikusokról. Persze mindenféle politikai érdekek nélkül.

Tehát a későbbi félreértések végett, a botrányokat elkerülendő, az alábbi kérdéseket hiányoljuk az interjúból.

 -Óvodai ballagásakor Áder János énekelt a többiekkel vagy csak tátogott?

-Lesett valaha az általános iskolában dolgozatírás közben?

-Nevetett akár egyszer is valamelyik iskolai ünnepség közben? Köpőcsövezett valaha?

-A magyar irodalom érettségi alatt milyen színű felsőben volt a felügyelő tanár?

-Mi volt a szóbeli irodalom kérdés?

-Az egyetemen, amikor 1983-ban az ELTE jogi karán diplomáját átvehette, ki állt mellette?

-Mire gondolt, amikor letette a köztársasági elnöki esküt?

 Fotó: MTI – Kovács Tamás

Szerző: Mediafika  2012.05.07. 11:29 7 komment · 1 trackback

Címkék: politikus újságíró közmédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr534493653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.05.07. 15:47:26

  Áder János életrajza: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományos, kulturális, üzleti vagy akár ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.07. 14:30:04

Járni sem képes, mégsem rokkant a felbérelt fideszes orvosok miatt!
Egyedül még öltözködni sem tud Kovács József (57), járni is csak nagy fájdalmak kíséretében, felesége segítségével tud. Most mégis munkára köteleznék.

A volt favágót 11 éve százalékolták le súlyos ízületi gyulladása miatt.Azóta kezét és térdét is többször műtötték. Ma már nem tudja mozgatni csuklóját, bal térdében protézis van, jobb térdét pedig már csak a csont tartja, az ízületeit teljesen kipucolták. Újabb protézisműtéte jövő áprilisra van kiírva. Józsefet kéthavonta viszi a mentő Budapestre vizsgálatra.
Segítség. Felállni, mozogni is csak felesége segítségével tud Kovács József.
A márciusi szakvélemény szerint romlott a térde állapota, kezét pedig csak otthoni életvitelre használja, állapota végleges. Ám alig telt el három hónap, és „csoda történt". József meggyógyult, legalábbis a kötelező rehabilitációs felülvizsgálatot végző orvos szerint. Rokkantságát visszaminősítették 40 százalékosra, vagyis az eddig munkára alkalmatlannak talált férfit most dolgozni küldenék. – 27 évig dolgoztam az állami erdőben vibrációs fűrésszel, aminek az ízületi gyulladásomat köszönhetem. Majdnem beleőrültem, amikor munkaképtelenné váltam. Egy évembe telt, mire lelkileg rendbe jöttem.

Most pedig azt állítják, nem is vagyok beteg – értetlenkedett József, aki szerint mindösszesen 5 percig tartott a felülvizsgálata. – A mostani határozat szerint az eddig kapott 86 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett 27 ezer forintos segélyt kapok, amennyiben jogosultnak ítélnek rá. Ám három hónapja semmilyen pénzt nem kapok – tette hozzá a volt favágó, aki nem érzi a csodás javulás kedvező hatásait, ezért fellebbezést nyújtott be, ám ezúttal is „gyógyultnak" minősítették.

– A munkaügyi bíróságon nyújthat be keresetet, illetve kérheti, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi határozatokat. Ehhez azonban egy új, független szakértői véleményt kell kérni – tanácsolta Kamarás Péter ügyvéd. Szerettük volna a Nemzeti Rehabilitációs Hivatalt megkérdezni, mi alapján döntik el, hogy egy rokkant újból munkaképes, de a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz irányítottak bennünket. Ám tőlük is csak egy szűkszavú levelet kaptunk, amelyben a válaszukkal a kormánydöntésig türelmünket kérik. – Eddig sem volt könnyű az életem, mostanra pedig minden kilátástalan lett – sírta el magát a férfi.

10-20 éve kiestek a szakmájukból ezek a szerencsétlenek. Ebben a hatalmas munkanélküliségben hova tereled őket vissza a munkába?
Az eddigi alig megélhetésük helyett a halál vár rájuk és a családjukra!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.07. 14:45:29

"Jó, hogy ha az első interjút az új köztársasági elnökkel az adóforintókból fenntartott MTI készíti?"

Persze, ezért van.

"Alá kell kérdeznie?"

Természetesen nem.

"Kell szembesítenie kemény kérdésekkel? A közelmúltban történt, sok vitát kiváltó problémákkal?"

Igen és igen. De nem fogja.

peti6 2012.05.07. 15:40:16

@Hány rokkantnak kell még meghalnia Orbán miatt?: Azt hiszem a kommentet író vagy szenilis, vagy amnéziában szenved. Ennyi marhaság fírkálása helyett nézzen már utána, hogy a rokkant nyugdíjasok szigorított felülvizsgálata mikor kezdődött, és ki kezdte el /hozzáteszem, helyesen/?
Egy kis segítség: a Gyurcsány kormány idején kezdjen keresgetni.

Flúgatlan 2012.05.07. 16:12:54

Nagyon nem értem, miért tartotta volna jónak a szerző, hogy az első riportban már cikis kérdésekről faggassák az új elnököt.

Ez egy bemutatkozó, udvariassági alkalom. Kár lenne ezt is feszültséggel telíteni.

Lesznek majd következő riportok, ahol más riporterek, keményebben kérdeznek. De miért kellene már az elsőnek ilyennek lennie?

Chopinke 2012.05.07. 16:17:03

Peti6: Kovács Józsefet (57) nem hiszem, hogy boldogítja, hogy ki kezdte.... őt inkább az érdekli, ki minősítette vissza 40%-osra, ki miatt kap kevesebb, mint harmadannyi lóvét havonta, és hova tudna menni, ahonann nem küldik el a búsba.

Chopinke 2012.05.07. 16:21:41

Peti6: Én kutakodtam, 2011 és 2012-re találtam rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatát. Korábbra nem. Esetleg egy linket tudna mondani olyan határozatra, ami a témában 2010 előtt született?

jazzcool 2012.05.07. 17:12:40

Ez az interjú rendben volt, annak ellenére, hogy sok minden tenyleg nincs rendben az MTI-nél.
süti beállítások módosítása