Bizony, nagy hír, hogy elérhető immáron (hétfő reggel 8.48 óta...) a hivatalosan ma rajtoló m3D műsora. Ugyanakkor kaptunk mi is egy levelet, amely némi kritikával illeti a csatornát, az előzményeket. Szerkesztve közöljük Tóth Gergely szakmabéli észrevételét, a vélemény nem feltétlenül tükrözi a Médiafika hozzáállását. 

m3d_kep.jpg

Egyrészről örömteli, hogy az MTV szeretne javítani a reputációján, és úgy bekerülni a magyar televíziózás történetébe, mint az első sztereó adás sugárzója. Másrészt viszont ezen a tényen kívül nem sok mindennel szolgál.

Szemben a világ sztereóban sugárzó tévécsatornáival (SKY3D, Canal+3D, ESPN3D), ahol éves tervet kell készíteni, az m3D néhány hétig üzemel csak. Ez alatt a néhány hét alatt viszont leadja az év három legnézettebb műsorát, a labdarúgó EB-döntőt és az olimpia nyitó-, záróműsorát. Európában minden hirdető erre a három eseményre koncentrál, a tévécsatornáknak nem volt túl sok problémájuk a reklámsávok értékesítésével. Ha az eredeti terveknek megfelelően, március 15. előtt megtörtént volna a sajtóbejelentés az MTVA részéről, a hazai hirdetőknek is bőven lett volna idejük reagálni. Most már nem nagyon verseng senki a döntő alatti hirdetési helyekért. Az olimpia alatti hirdetéseket is lekötötték már az m1/m2-re, és mivel a hirdetők nem tudtak a 3D csatornáról, nem különítettek el forrásokat az m3D-re az olimpiai keretükből.

A tévégyártók szponzorpénzét olyan műsorok vásárlására és gyártására kellett volna fordítani, melyek meghozzák a 3D csatorna iránti érdeklődést. Az MTV-nél ezt nem vették figyelembe, és megpróbálták a lehető legolcsóbban megúszni a tartalomszolgáltatást. Csak így merülhetett fel vezetőkben, hogy dél-koreai folklórt, Rodeót, vagy Nemjuci koncertet vásároljanak. A koncertfelvételek készítői sem jártak jól. Az előre letárgyalt műsorpercek nagy részének legyártása után tudták meg, hogy az eredetileg megállapodott 14.000 Ft/perc díjjal szemben, csak a felét kapják meg. Úgy tűnik, az MTV-nek sikerült egy kiemelkedő képi élményt nyújtó médiumhoz, teljesen jelentéktelen és oda nem való tartalmat rendelnie. Az itthon készült koncertfelvételek a felvételt készítő stábnak köszönhetően tökéletesek lesznek ugyan, de látványosak aligha. Ugyanúgy, mint ahogy az úszás sem lesz látványos az olimpián, vagy a vízilabda sem. Egyszerűen nem mutatnak semmit 3D-ben, nem oda valók. 

Az m3D csatorna indításában sokkal inkább valamiféle politikai elterelő szándékot látok, mint szakmailag megalapozott döntést, hiszen a 3D csatorna a szakmaiság legkisebb jegyét sem hordozza magán.

Egy vélemény. Minden esetre ma indul a próba-teszt-akármi időszak után az m3d. És lám, ma (!) reggel az mtv.hu oldalán már el is érhető - hivatalos formában - a műsor. Jobb később, mint soha.

Szerző: Mediafika  2012.06.25. 10:00 30 komment

Címkék: közmédia 3D

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr64609453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. trafik nomac 2012.06.25. 23:11:53

Lopas, nem tobb. Persze a propaganda azert ott el a szivekben, nekunk mar ez is van ! Amugy latott mar valaha valaki olyan 3D filmet ami jobb a 2D verzional ?

sofalwy 2012.06.25. 23:28:29

Muszáj mindig az élvonalhoz tartozni a hülyeségben? Még a HD átállás sem igazán igazolódott be (nota bene a levegőn át küldött adás nem is HD igazán!!!), az egyszerű polgár meg csak a nagy tévébótokban töprenghet azon, hogy mi a francnak ez a 3D, amikor igazán nem is térbeli a dolog. A szellentés festése. A szerencsétlen készülékgyártók mindent megpróbálnak, hogy meglökjék a pangó piacot, csak egy dolgot nem képesek felismerni. Hosszú távon a tartalom csinál nézettséget - üzletet. Tök mindegy, hogy fekete-fehér a film, vagy 25D-s televízió. Ha érdekes a közvetített tartalom, akkor működik, ha nem akkor az idiótákon kívül nem sok emberre számíthat. Amikor az MTV még a HD-ben sem jutott el az elfogadható szintre, addig semmi értelme belefogni egy a mai állapotában megbukott eszközrendszer kiépítésének. Na persze a kiépítőknek üzlet. Csak nekünk nem az.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.06.26. 00:17:06

A szerző komolyan sztereónak nevezi a 3D-ét? És a Nemjuci koncertet teljesen jelentéktelennek...?
Mondjuk a 3D amúgy moziba való, széles vászonra. Dobozba nem annyira.

ElPadre 2012.06.26. 00:21:19

@sofalwy: "a levegőn át küldött adás nem is HD igazán!!!": eh-heee?

az, hogy DVB-T technológián megy át a jel, és mondjuk nem DVB-S vagy DVB-C-n, attól a HD adás az HD adás. az, hogy nem minden tartalom HD, az más dolog, de a DVB-T-n ugyanaz az mpeg2/4 TS szabvány fut, mint a többi DVB médiumon.

ElPadre 2012.06.26. 00:24:17

@dr. nomac: igen, a hupikék tör... őő, nem, az avatart. az 3d-ben csodálatos látvány, de a sztorija meg a színészi játék az annyira szar, hogy 2d-ben már nem éri meg megnézni.

na jó, meg végül is a despicable me (mi is volt a magyar címe?) tök jól nézett ki 3d-ben, igazi bábfilmes hangulata volt, csak épp a térben. szóval ott is bejött.

de ezen kettőn kívül tényleg nem tudnék mondani mást.

gabest1 2012.06.26. 00:25:31

1440x1080 nem hd, de a dvd-re is azért pakolnak 720x576-ban és húzzák szét lejátszás közben 4:3-ra vagy 16:9-re, mert a vízszintesen lehet spórolni észrevétlenül. Az m3d 1920x1080 már, a két félkép miatt ugye kell a felbontás, így is csak 960x1080 jut egyre. Ma ránéztem, semmi extra, csupa demó filmet láttam, kár hogy csak egy adótoronyról jön, otthon nem fogható.

histar007 2012.06.26. 00:31:48

Marha sok pénzért vettem egy 3D tévét, és mit tapasztaltam? A HD csodaszép, és igen a 3D is tetszik. Sőt néha azon kapom magam, hogy már-már mindegy mit nézek, csak HD legyen.
Sokkal több HD tartalom kellene a magyar médiába, nem is volna bonyolult, hiszen jó pár éve elérhető a legtöbb sorozat és film nagy felbontásban, a csatornák saját eszközei évek óta képesek lennének HD műsort gyártani, és végül még mindig ott a felskálázás, ha olcsó HD tartalom kell.
A 3D adás bevallottan kisérleti adás. Ilyenkor nem a bevétel számít, hanem hogy működik-e, tetszik-e a nézőnek egyebek. Az üzlet másod, esetleg harmadlagos.
A késői indulásra volna egy egy teóriám, amit a tények még magyaráznak is. Nem is volt tervben semmiféle m3D. Kis ország kis foci. Csakhogy a válság miatt a nagyobb TV-s piacok nem csaptak rá a 3D Olimpiára. Ettől esett az ára, és szinte bagóért adták bárkinek, csak ne legyen az a blama, hogy nincs rá kereslet. Az MTVA kapott némi szponzorpénzt és full technikai támogatást, hogy megvegye az olcsó tartalmat, és bemutathassa. Ha nincs 3D műsor, akkor ki vesz ilyen TV-t? Azt tudjuk, hogy ez a jövő, de ki vesz TV-t ma?
Továbbmegyek, a szponzorok megvették a tartalmat és odaadták bárkinek, aki adásba tudja tolni. A magyar ker TV-k technikailag nem túl innovatívak (RTL Klub HD???), így kézenfekvő maradt az MTVA. Ne feledjük, hogy nekik is tesztelni kell....

dr. trafik nomac 2012.06.26. 00:37:18

@ElPadre: Avatar-t nem tudom megcsinaltak-e rendesen 2D-ben, mondjuk szeritnem az a film fos, nem tudok sajnos kevesbe vulgarisan fogalmazni, de a 3D-hoz magaval egy halom mekotest, fix fokuszpont, ebbol kovetkezoen mindig megkovetelt az eles kep. Az esemenyeknek igy egy pontba kell koncentralodniuk, eszre sem veszi az ember de dramaurgiailag is elcseszodik az egesz. Arrol nem io beszelve, hogy az osszes sotetetebb kepileg.

dr. trafik nomac 2012.06.26. 00:42:32

@histar007: " magyar ker TV-k technikailag nem túl innovatívak (RTL Klub HD???)," = Erstd olyanba ruhaznak be ami megterul, na persze a kulturat, es az oktatast nem lehet piaci alapon szemleni -mar ugy nez ki megis lehet :( -, viszont a 3D az mitol kultura ?! Szenki nem gondolja ezt komolyan, penz eltunik, boldogsag...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.06.26. 02:06:10

@dr. nomac: "magyar ker TV-k technikailag nem túl innovatívak"

Az RTL Klub talán fél éve nagy dérrel és durral bejelentette, hogy a filmek onnantól már 16:9 arányban lesznek nézhetőek. (Eddig is azok lettek volna, csak ők nem akarták.) Pár nap múlva a TV2 szintoly nagy dérrel és durral bejelentette ugyanezt. Mintha épp akkor jutott volna eszkükbe. Amennyire látom, az RTL tartja is magát az új ígérethez, de a TV2 talán két hét múltán visszatért a "kukucska" üzemmódra, vagyis amikor a DVD-n 16:9-ben és még szélesebben tárolt filmet ők pan&scanben adják, amelynek az alját és tetejét a lapostévés nézők önkezükkel továbbcsonkítják. (Vagy pedig csupa törpenövésű maca harcol a marcona gonoszokkal.) Az innovativitásról illusztrációnak ennyi elégnek tűnik.

disfear 2012.06.26. 03:41:36

Bocsánat de nem értem, teljesen lemaradtam.
Most akkor Olimpia lesz-e 3D-ben az MTV-n, vagy Nemjuci koncert?
A probléma akkor "csak" az, hogy nem használták ki, hogy mennyi pénzt hozhatna ez?
Tényleg nem 100%-ig világos...

midnight coder 2012.06.26. 06:47:26

Szerintem az Avatar nagyon jó volt - kb. a legjobb film amit az elmúlt pár évben láttam. 3D-ben pedig hihetetlenül nagy élmény volt. A másik film amit 3D-ben láttam, az a Prometheus volt - ami egy közepesen jó sci-fi. A 3D ott is a helyén volt, különösen az elején.

Magának a technológiának persze még van hová fejlődnie, de a következő lépés a szinkronizáció, a színes kép, a sztereó hang után a 3D megjelenítés.

Az már egy másik kérdés, hogy ha valami 2D-ben gagyi az 3D-ben is az. És amíg olyasmiből vannak a forgatókönyvek mint Pl. a Transformers, addig nagy csodát a 3D sem hoz.

kormanyrud 2012.06.26. 07:30:58

Ez:

"Szerintem az Avatar nagyon jó volt - kb. a legjobb film amit az elmúlt pár évben láttam."

és ez:

"Az már egy másik kérdés, hogy ha valami 2D-ben gagyi az 3D-ben is az. És amíg olyasmiből vannak a forgatókönyvek mint Pl. a Transformers, addig nagy csodát a 3D sem hoz"

egy hozzászóláson belül kicsit erős volt így kora reggel.

okostojgli (törölt) 2012.06.26. 07:52:31

Kutatva az emlékeimben összevetem az MMS -világelsőként nálunk!- bevezetését és ezt a 3D-s szutykolást akkor az m3D kapcsán én is "sokkal inkább valamiféle politikai elterelő szándékot látok".

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.26. 08:43:11

egyenlőre a 4:3 vs 16:9 képarányt rakják rendbe. Aztán lépjenek tovább.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.26. 08:50:50

Az első 3D s müsor nem anettka tv tornája volt vmi noname csatornán? :-)))

ifjú padavan 2012.06.26. 09:11:37

@midnight coder: Ha neked az Avatar volt a legjobb film amit mostanában láttál, akkor nem sok filmet láthattál mostanában :)

Anti Anyag (törölt) 2012.06.26. 09:20:22

Ez a 3D még elég nagy kamu, még a 20 évvel ezelőtti "vásári" 3D színvonalát sem nagyon éri el. Inkább divat, a nagyok ráerőltettek a világra egy alapvetően rossz minőségű és drága technológiát.

2012.06.26. 09:38:46

az akváriumos rész fos volt m3d

Yo! Maaan! 2012.06.26. 10:27:46

'79-ben egy moszkvai moziban néztük a kis Mukkot 3d-ben...

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.26. 10:57:44

@Androsz: Valószínűleg a szolgáltatód szúrja el a TV2 képarányát, nem a TV2 a hibás. (A TV2 nem csinál ilyet, amit te említesz.)

lapos a Föld 2012.06.26. 12:06:44

@sofalwy: Pont a kabelesre igaz, es ott sem ugy, mert nem a hd felbontast erinti, hanem az atviteli frekvencia miatt, ha nem optikai a kabelrol beszelunk

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.06.26. 13:16:52

@Watt25: Félreértesz, azt hiszem. A TV2 nem a képarányt szúrja el, bár néha látni olyat is egy-egy csatornán, hogy "gyárilag" lapítva jön műsor, és nekem kell függőlegesen széthúznom. De a TV2 esetében – és elég sok másik tévé esetében is – az történik, hogy a 16:9, 1.85 és a többi képarányú képnek csak egy 4:3 arányú részét látjuk, a többi oldalt lemarad. A (CRT) tévém jelzi, ha 16:9 arányú jelet kap, de nem, ezek 4:3 arányú jelek, csak az RTL Klub, a Film+, az HBO a filmek nagy részénél "a képernyő alsó és felső szélén fekete csík látható" módban adja nekem magát a képet. A "letterbox" módban. A DVD-ken néha választható mód, a pan&scan opcióban maga a gyártó kézzel beállítja, hogy az érdekesebb rész mikor van nem a kép közepén, és akkor a 4:3 ablakot oda teszi, a jelenetek szerint egyenként. Mivel a DVD-n ma nagy ritkaság lehet a nem szélesvásznú formában rögzített film, ezért nem érthető, hogy a TV2 miért tért vissza olyan gyorsan a vívmányként bevezetett szélesvásznú filmvetítésről a "kukucskára". Ami azért különösen furcsa, mert a piacilag meghatározó fogyasztói réteg nagy részének ma már lapos, 16:9 stb arányú tévéje van. (Sőt, a számítógépes monitorok is, ami akkor nagyon kafa, amikor nem látni a kép alján levő gombokat, állapotsort, üzenetet.)

Egyébként a reklámok és a legócskább műsorok is sokszor 16:9 képkivágásban (és nem ilyen jelsugárzási módban) készülnek, csak a filmeknél csinálják másképp. A reklámok között mindannyian szoktuk is látni, amikor pár tized másodperccel korábban vagy később képarányt váltanak, és ez nem az én tévémben történik, szóval nem véletlenekről van itt szó. Lehet, hogy az upc a hunyó, de ha a TV2-vel szúrnának ki folyvást, akkor már kaptak volna a pofájukra, gondolom. Egyszer már nagyon hunyók voltak valamiben, akkor kaptak is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.06.26. 13:19:15

A "letterbox" egyébként nagyon ostoba elnevezés, mert nem csak egy csíkot látunk az egész filmből, mintha a levélbedobó nyíláson néznénk be, hanem éppen ekkor látjuk a képet teljes méretében, úgy, ahogy az operatőr megálmodta.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.26. 14:22:17

@Androsz: Ja, értem már, hogy mire gondolsz. De akkor sem visszatérésről van szó. Ha megfigyeled, van olyan film, ami jó 16:9-es, meg van olyan, amely tényleg valamilyen módon "4:3-asítva" lett. Tudtommal ennek jogi okai vannak. Ha valamikor pár éve a TV2 megvásárolta egy film sugárzásának jogát, akkor a formátumot is megvásárolta - még 4:3-ban... Olcsóbb újra leadni ugyanazt, mint újra megvenni a 16:9-es formátumot.
Viszont ilyet az RTL Klub is szokott szerintem csinálni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.06.26. 19:03:29

@Watt25: Tudtam! Éreztem, hogy itt lehet a kutya elásva! Hogy olcsóbb lehet a vetítés joga, ha valahogy rontják a film minőségét, elsősorban ha csak egy 4:3 arányú részt látunk a képből. Ez kicsit olyan "be is mutattuk meg nem is" módszer, ami a forgalmazónak nyilván öröm, hiszen aki tényleg élvezni akarna egy jó filmet, az elméletileg a tévés vetítés után is kényszert érez a DVD-t megvenni. Csak a néző akkor már ideges is, bár nyilván ezt is belekalkulálják. Nem tudom, hogy az is ilyen árengedményt eredményez-e, ha állandóan ráírkálnak a képre minden hülyeséget, hiszen annak a gyakorlatban egyébként nincs értelme.

Persze, nem egyedül a TV2 csinálja ezt, sok másik csatorna is, ráadásul váltakozóan, tudom. Még az HBO-n is előfordul nagyritkán, és ha ott csak 4:3-ban adnak egy nem túl régi filmet, akkor egyelőre még merek hinni abban, hogy abból ez a kópia volt begyűjthető. De a csatornákon átlagban mégiscsak megfigyelhető egy tendencia, és nagyon jól emlékszem a TV2 bejelentésére az "áttérésről", hiszen ez számomra a "na végre" döntés volt.

Csak most jutott eszembe rákeresni, hogy volt-e ennek valami nyoma, és persze hogy volt, íme: www.geeks.hu/hirek/110829_169_es_keparanyra_valt_az_rtl_klub_es_a_tv2 . Ezek szerint nem karácsony előtt érett meg a nagy döntés, hanem a nyári szünet után. (Amelynek a végét mindig sajnálom kicsit, hiszen nyáron nem adják a szokásos szart, így a napi adásidőt átmenetileg kénytelenek jobb műsorokkal, például filmekkel "hígítani".)

No sebaj, végül is a sok firkálás miatt úgysem idegesítem magam túl sokszor tévében bemutatott filmekkel, egyébként pedig elismerem, hogy gyakran még mindig jobban járunk egy régebben megvásárolt jogú film régebbi szinkronjával, mint az esetleg élvezhetőbb képű vetítés újraszinkronjával. De köszönöm a hírt, újabb darabka került helyére a kirakósban az Univerzum még megfejtetlen rejtélyei közül. :-)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.06.26. 22:32:50

@Watt25: Végeztem egy egyszerű kísérletet. Fél 9 körül végignyomkodtam a csatornákat, és felírtam, hogy amelyiken film vagy külföldi sorozat megy, azok közül melyik milyen képarányban láthatók. Szélesvásznúak voltak a következők: m1 (!), HBO 1-2-Comedy, Cinemax 1-2, Film+, Film+2, Filmbox, MGM, Cool, AXN, AXN SF. Nem szélesvásznú műsor ment: Duna, Viasat3/6, AXN Crime, Comedy, Prizma, Universal Channel, FEM3. A Dunán egy 1975-ös tévéfilmsorozat, a többin is sorozat.

Az RTL Klub és a TV2 éppen Fókuszt és a saját sorozatot adták, később is valami hasonlót, ezért az előbb rájuknéztem. Az RTL Klubon a Mentalista megy szélesvásznúan, a TV2-n egy viszonylag jó film, A felejtés bére 4:3-ban. Nos, erre gondoltam. Persze a mozicsatornáktól el is várom, hogy ne csak a kép közepét vegyék meg, de a TV2 ezek szerint már a teszkóban veszi a 999 forintos DVD-ket. Ez nem lenne baj, csak akkor tartották volna a szájukat a tavalyi nagy bejelentés helyett, mert így viszont bohócot csináltak magukból. Bár lehet, hogy az egész a kutyának sem tűnik fel, és én vagyok az egyike annak a mintegy 14 embernek, aki ezt kiszúrja.

histar007 2012.06.27. 22:25:05

Van ugye ez az AFD dolog (en.wikipedia.org/wiki/Active_Format_Description).
Ez pontosan arra szolgál, hogy a tartalmat előállító csatorna milyen képarányt kíván az adást továbbító szolgáltatótól. Illetve pont ennek az automatizálását: hogy jelenjen meg pl a 16:9-es adás 4:3-as TV-n. Sportnál beleférhet a Pan&Scan (képernyő szélének levágása), hisz középen van az akció, filmnél nem.
Hibák akkor vannak, ha 16:9 es megjelenítőn a 16:9 adás 4:3 módban jeleik meg letterboxban. Ekkor van fekete csík mindenhol. Anno átálláskor sok ilyen hiba volt (Sport1,2), illetve azóta a TV is felismerik a megfelelő formátumot (a szélesbásznúak).

A megjelenő 4:3 adások a kertévéken valószínű a jogok miatt vannak, anno ezt vették, ez van.

A szélesvásznú filmek aránya pedig a 16:9 (1.77:1)nél is szélesebb: 2.39:1 ez egy 21,5:9 arénynak felel meg. Ekkor még a szélesvásznú TV-n is lesz vizszintes csík. Anno talán a Philips próbálkozott ilyen arányú TV-vel, de tudtommal nem lett sem iparági standard sem sikertörténet.

A 3D még mindig tetszik, kell venni egy ilyen TV-t és kicsit bámulni. Talán tetszeni fog. Ha nem még mindig lehet gizdázni...
süti beállítások módosítása