Kissé meglepő, hogy június 25-én indul Magyarország első 3D-s televíziós adása, de a pontos műsorról szinte semmi sem tudni. Itt van egy nagy durranás a Magyar Televízió, illetve az MTVA részéről, és valamin mégis kicsit elcsúszik a dolog. Kicsit.

Pedig a televíziós csatornák műsoraikat jó előre szét szokták küldözgetni lapoknak, portáloknak, szolgáltatóknak, akármiknek, hiszen nyilvánvaló érdekük, hogy a drága olvasó mielőtt értesüljön kínálatukról. Ha a bekarikázós korszakon a tévénézők egy része azért már túl is van, de azért akadnak még talán olyanok, aki szeretik tudni, mi is lesz a tévében, és nem csak félálomban kapcsolgatnak.

szentgyorgyi.JPG

Szent-Györgyi Albert 1973-as 3D tévéfelvételének egy kockája

Úgy két hete írtuk, hogy az m3D csatornáján olimpiai közvetítések mellett lesznek koncertfilmek, főzőshow, cirkuszi bemutatók, űrkutatásról szóló, a Genfi autószalont és más autós rendezvényeket, a világ filmfesztiváljait és premierjeit bemutató műsorok, természetfilmek, extrém sportbemutatók. Néhány film is akad: Wim Wenders Pinája vagy éppen Koncsalovszkij Diótörője.

Sőt, egy (kettő) igazi hungarikum is. A Magyar Televízióban készült már ugyanis két 3D-s alkotás. És nem az elmúlt hetekben. Molnár Miklós rendező-operatőrként először 1973-ban forgatott egy háromdimenziós interjút a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel, majd tizenöt év múlva, 1988-ban Takács Mari bemondóval is rögzített egy üzenetet a jövő nézőinek. A felvételek többször is láthatók lesznek a csatornán. Valamikor.

Csak még azt nem tudni, néhány nappal a nagy indulás előtt, hogy mikor láthatjuk mindezt…

Szerző: Mediafika  2012.06.21. 17:30 41 komment

Címkék: kommunikáció hír köztévé 3D

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafika.blog.hu/api/trackback/id/tr694603146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubu1 2012.06.21. 20:49:48

És mindezt közpénzből csinálják, mint a másik 2-3-4 csatorna szerencsétlenkedését?

ertelmetlensegi 2012.06.21. 21:15:51

Néhai Hofi Géza: A minap láttam egy katonai... terepjáró... katonai, terepjáró Trabantot!
Ezzel támadni rendbe van. Ezzel menekülni?
Nem lesz kész, mert a négyes metró elvitte a pénzt, de négy év múlva biztosan lesz m3D!

Mankurt 2012.06.21. 21:17:15

Igen közpénzből, de nekem megfelel. Te nézz akkor tv2-őt.

Secnir 2012.06.21. 21:39:17

az egy dolog, hogy indul, de hol?
műholdról fogni-é? vagy föld antennyával?
vagy postán küldik ki dvd-n?

BugrisFüles 2012.06.21. 22:17:31

@Secnir: Nálam beltéri digitális antennával fogható hibátlanul, a google megmondja, hogy milyen frekvencián kell keresni. Állítólag lesz olyan kábelszolg. aki szintén sugározza majd.

brlv24 2012.06.22. 01:50:21

@ubu1: "És mindezt közpénzből csinálják"

De lényegében nem kerül semmibe. Vásárolt programok lesznek (vagy már korábban megvásárolt licenszek). A jelenlegi HD-s infrastruktúra használahtó, frekvenciát pedig ingyen adja a tesztre az AH (MindigTV).

brlv24 2012.06.22. 01:57:12

@Secnir: "műholdról fogni-é? vagy föld antennyával?"

Mindkettő.
Műholdról Eutelsat 9A, az m1HD mellett.
Földi antennával MindigTV a Széchenyi hegyről UHF43.

móqs 2012.06.22. 04:58:49

Július 2-ától egészen augusztus 12-éig, a londoni játékok záróeseményéig a UPC digitális kábeltévé szolgáltatás HD-csomagjának előfizetői többletdíj nélkül az m3D csatornát is élvezhetik otthonukban. A térhatású adást, amelyben a sporteseményeken kívül 3D természetfilmeket, koncertfilmeket és archív műsorokat is láthatnak, erre alkalmas (3D megjelenítésre képes) tévékészülékkel tekinthetik meg a UPC meglévő HD-mediaboxán keresztül, amelyen semmilyen külön beállítást vagy frissítést nem szükséges ehhez elvégezni. A 3D-s programok vételéért nem számít fel külön díjat a kábelszolgáltató, azt a meglévő HD-előfizetési csomagjai részeként biztosítja a nézőknek.

hvg.hu/Tudomany/20120614_londoni_olimpia_3d_kozvetites

kaland12 2012.06.22. 07:45:39

Sok kisebb hálózatokon is fogható lesz, természetesen, a digitális HD előfizetőknek díjmentesen!

torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.06.22. 07:51:51

@BugrisFüles: Nálam pedig beltéri, 10 éves, párezer forintos antennával jönnek a digitális adások. És a kábelszolgáltató "amelyik", nem "aki" :).

Secnir 2012.06.22. 08:15:42

@brlv24: @BugrisFüles:
köszi, utánanézek.
amúgy csak azért vagyok rá kíváncsi, hogy egy analóg TV hogyan jeleníti meg a 3D-s képet...

Sákif za morro? 2012.06.22. 08:22:18

Ki a fene akar 3D-ben olimpiát nézni?! (Van egy sejtésem, hogy a Marslakókat is megcsinálják 3D-ben.)

NightWalker 2012.06.22. 08:37:13

Kamu HD csatornáink már vannak, nem is egy. Most lesz egy kamu 3D csatornánk is. De jó! Éjjen, Éjjen!

LIfe_Is_Hard 2012.06.22. 09:13:22

Nana, nem szabad eteti a közönséges fórum troll-t :)

cso zsi 2012.06.22. 09:39:59

@hungeri: Mutassak különbséget a az rtl-es nem jó analóg, és az m1-es hd-ben sugárzott forma1-ről készített felvételek között?

Nem a digitális moslék nyert.

Balt 2012.06.22. 09:43:17

@B0gy33: Bumm. Talált, süllyedt. :)

Balt 2012.06.22. 09:46:16

@Secnir: Alighanem függőlegesen két külön képpé osztva. (A "nem analóg" nem 3D-s is. Régóta vannak a műholdakon kísérleti 3D-s FTA adások.)

Balt 2012.06.22. 09:47:29

@cso zsi: Junosztyon nézve valszeg nem...

Signor 2012.06.22. 09:48:36

És melyik 3d rendszer lesz támogatva?A passziv szemüveges Lg,vagy az aktiv Samsung?

Balt 2012.06.22. 09:52:30

Bár miért is nem...? (Egy dolgot tényleg nehezményezek: a közvetítésbe bevágott reklámot; az még kertévéken is kiveri a biztit nálam. Jah, persze tudom, másfél óra reklámblokk nélkül marha nagy veszteség. Ahogy Chr. Loyd mondta vmelyik bugyuta sci-fiben egy bölcs, jóindulatú, tapasztalt marslakóként a földi cimboráknak búcsúzáskor odavetett sokadik jótanácsként: "Ja, és nem adjatok annyi műsort a reklámok között!"...)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.06.22. 09:54:54

@Signor: Az teljesen mindegy, ugyanazt a jelet használja a két rendszer.

Balt 2012.06.22. 09:55:04

@Signor: Ez nem kódolásfüggő; (gondolom) a készülékek mindegyike attól függetlenül, hogy milyen rendszerű, meg tudja jeleníteni a broadcast 3D-t ugyanúgy, mint a hordozón "kínáltat".

Macropus Rufus 2012.06.22. 09:56:17

@NightWalker: sztem az M1 tuti hd. A kereskedelmik meg 576i... ja és még a képarányokat is váltogadják :(

cso zsi 2012.06.22. 10:02:47

@Balt: Tegyük fel, hogy van még működőképes Junoszty, bár fénykorában sem volt az sosem. Azért volt hordozható tévé, hogy ne legyen nehéz cipelni a szerviz, és a lakás között.
Az meg egy balga lélek, aki azt áthangoltatta, hogy a pal/ccir átállás után (15 éve volt) használni tudja. Az sem most volt, bár pc-tuner gyártók szerint nálunk még mindig kőkorszak van.

A sugárzott 3D tartalom a bármely 3D képfeldolgozással fog működni,vagy csak a szemüvegesekkel?

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.22. 10:46:47

@cso zsi: Várom a képekkel igazolt bizonyítékod arról, hogy az RTL-en SD-ben (legyen az analóg vagy digitális) leadott F1 szebb volt, mint most az m1-en a HD-s.
Egyébként ha azt sem tudod, hogy számít-e, hogy milyen technikával jeleníted meg magadnak a 3D-s képet, akkor nem igazán tűnsz kompetensnek az ügyben...

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.22. 10:49:29

A cikkhez két hozzászólás.
Az egyik, hogy ugye valaki már linkelte is a műsorújságot. Tehát kb. az egész poszt okafogyottá vált.
A másik, hogy digitális adásról van szó. Ha pedig digitális adás, akkor elvárható az EPG használata. Minek újság, vagy net? (Bár, ott még lehet, hogy megbukik a dolog, hogy nem biztos, hogy van hozzá EPG, majd este megnézem.)

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.22. 10:53:52

Akinek nincsen 3D-s TV-je, de van piros-kék vagy hasonló szemüvege, az is tudja nézni. Itt leírtam hogyan:
prohardver.hu/tema/mindig_tv_mindenhol_digitalis_teve_www_mindigtv_hu/hsz_3559-3559.html

cso zsi 2012.06.22. 11:00:40

@Watt25: 3D-ben nem vagyok járta, valóban. De ismerkedem vele, és az eddigi tapasztalatok nem győztek meg.

Kép lesz, és a korrektség jegyében a holnapi időmérővel is megismétlem a felvételt, hátha csak egy ominózus adás volt olyan, amilyen.

musor.tv · http://musor.tv/ 2012.06.22. 11:05:08

Miért ne lenne műsora?
Itt fent van a hétfői és műholdon is fent van már EPG-ben:

musor.tv/heti/tvmusor/M3D

cso zsi 2012.06.22. 11:21:14

@cso zsi: Ráadásul az a műsor nem is HD-s, tehát én vagyok a hunyó. :)))

Mediafika 2012.06.22. 11:25:10

@Lencsés István: Már lehet, hogy van műsor. A post publikálásáig (csütörtök, 17.30) nem találtuk. Azért egy ilyen volumenű dolog esetében az is elvárható lenne, hogy az MTV honlapján rajta legyen. De nincs. Az mtv.hu/m3d oldalra ígérték, de még ilyen sem létezik. A műsort hivatalosan eddig nem küldték ki.

cso zsi 2012.06.22. 11:25:36

@Watt25: Piros-kék szemüveg még akad (igaz, nem Freddys, hanem Lego-s a gyerektől), de a moziszemüvegekkel is lehet ilyen tesztet csinálni?
És mikor jön el az az idő, hogy nem kell szemüveg? Mert addig nagyon nem is érdekel az egész.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.06.22. 12:22:08

@cso zsi: A mozis szemüvegek polarizáltak, azok csak polarizált képet nyújtó eszközökkel működnek, vagyis az igazi 3D-s TV-kel. (Leginkább az LG-kel.)
Szemüveg nélkül meg valahol itt tart a technológia:
www.hwsw.hu/hirek/47093/lg-optimus-3d-kiprobaltuk-teszt-android-okostelefon.html

Lencsés István 2012.06.22. 12:29:12

@Mediafika: Nem lehet van műsor , hanem van műsor .... A tévében is mondták már az m1 - en már elég régóta ....

Mediafika 2012.06.22. 13:55:37

@Lencsés István: Hivatalosan közzétett műsor a mai napig, óráig, percig (június 22., péntek, 13.55) nincs.

Lencsés István 2012.06.22. 14:46:16

@Mediafika: Elnézést hogy megkérdezem , de nem tudsz olvasni ? :O Kétszer is írtam hogy van műsor , egyszer mondtam is már hogy hol .... Az olvasás ha nem megy , vissza kell menni az általános iskolába ....
süti beállítások módosítása